A gyertyát Horváthné Kunstár Andrea, az Algyői Fehér Ignác Általános Iskola igazgatója gyújtotta meg, aki Ady Endre Karácsonyi regéjéből idézett a megjelent emberseregnek. Később Fábián Péter, a Parlando Énekegyüttes vezetője Lakatos Béla zongorakíséretével ünnepi operettműsorral kedveskedtek az algyőieknek. A Faluházban elhelyezett székek gyorsan meg is teltek a gyertyagyújtás után.

A Faluházban 16 órától az algyői alkotók, termelők portékáiból válogathatnak karácsonyra készülve a látogatók, és ez minden héten így lesz. Kapható a vásárban többek között méz, házi szappan és sok egyéb kézműves termék az ételektől egészen a horgolt karácsonyfadíszekig. Az Ezerjófű Egyesület szintén kihozta termékeit, fűszereket és teafüveket árultak. Továbbá ingyenes teakóstolásra is sor került, amely melengette a kinti hidegben átfagyott testet és lelket.

Az adventi koszorú harmadik gyertyáját december 11-én Ozsváth Lászlóné óvodavezető gyújtja meg az Algyői Szivárvány Óvoda műsorának kíséretében, december 18-án pedig Fazakas Attila plébános gyújtja meg az utolsó lila színű gyertyát. Az utolsó napon a helyi általános iskola tanulói rövid műsorral készülnek.

Képek a galériában:

sk