Az egyesület minden év végén megrendezi jótékonysági évadzáró bemutatóját. Idén az előadás bevételét a Tiszta Szívvel Egyesület Közhasznú Alapítványnak ajánlották fel. A gálaesten közel 70 fellépő mutatta meg tudását.

Voltak egyéni produkciók, amiket a magasabb öves tanítványaink álmodtak meg, és gyakoroltak be. Nekik ez hatalmas dolog volt, hogy nagyközönség előtt is bemutathatták ezt. Ezen felül volt egy történet is arról, hogy egy tanítvány hogy került az egyesületbe és hogy tudta megvédeni magát egy idő után.” – mondta el Máté Gergő, edző.

A 2016-os év fordulatokkal teli volt a Máté Taekwondo & Hapkido Közhasznú Sportegyesület életében. Az egyik legnagyobb dolog, amit ki lehet emelni az elmúlt évből, az az, , hogy 23 fő a taekwondo őshazájába, Koreába utazhatott és ott leshette el a legapróbb mozdulatokat is. A leköszönő esztendőben többen érkeztek az egyesülethez, de voltak olyanok is, akik továbbtanulás miatt kénytelenek voltak elhagyni a vásárhelyi tatamit.

2-3 éve űzöm ezt a sportot és jelenleg sárga öves vagyok. Ebben az évben az tetszett a legjobban, hogy én is kiutazhattam Koreába. Nagyon sok edzésen vettünk ott részt, és nehezebbek is voltak, mint itthon. Viszont ezt nem bánom, hiszen például új formagyakorlatokat is tanultunk, amiket itthon is tudok hasznosítani. A ma esti fellépés előtt nagyon izgultam, hiszen sokan néztek minket.” – nyilatkozta Lévai Levente, a Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola 3. osztályos diákja.

A fellépők különböző gyakorlatokat mutattak be a színpadon, deszkákat törtek szét kezükkel és lábukkal egyaránt, és némelyik ugrásnál szinte repültek a levegőben. A bemutatón az óvodásoktól kezdve, a 60 évesekig voltak fellépők.

A középső és a legnagyobb lányom, Hanna és Lilla is taekwondozik, és felléptek ma este. Lilla másfél-két éve űzi ezt a sportot és sárga csíkos övig küzdötte fel magát, Hanna pedig körülbelül négy éve csinálja és már sárga öves. Szerintem a taekwondo fegyelemre, tiszteletre tanítja őket, azon felül, hogy testmozgásnak sem utolsó.” – tudtuk el Ernőtől, az egyik nézőtől.

Sz.Viktor