Immáron az idei karácsony lesz a harmadik olyan, amikor a makói önkormányzat 5-5 ezer forintos vásárlási utalvánnyal lepi meg a hetven éven felülieket. A körzettel rendelkező képviselők ezért ezekben a napokban – ki kocsival, ki kerékpárral – járják a város, hogy házhoz vigyék az önkormányzat ajándékát.

– Sajnos Makó lakossága öregszik, így egyre több idősről kell gondoskodnunk – nyilatkozta pénteki körútja során dr. Hadik György. A képviselő kiemelte: az új városvezetés fontos intézkedéseinek egyike az volt, hogy felismerte, meg kell becsülni a nyugdíjasokat, s ekkor döntötték el, utalványt fognak kapni minden karácsonykor. Neki 340 érintettet kell felkeresnie, s már alig van vissza néhány helyszín.

Pogrányi Miklósné régi ismerősként fogadta Megyeház utcai lakásában dr. Hadik Györgyöt. – Már nagyon vártam a doktor urat, hiszen évről évre felkeres – árulta el mosolyogva a 80 esztendős Zsuzsa néni. Pogrányi Miklósné egykoron Pitvaroson lakott, ahol az öregek napközi otthonában dolgozott. Mikor nyugdíjas lett, beköltözött a lányaihoz Makóra. Zsuzsa néni azt is elárulta, hogy így sokkal sűrűbben találkozhat a családjával, s láthatja a 25 éves unokáját is. A város ajándékának örült, s élelmiszerre fogja költeni.

A 2016-os szeretet ünnepe egy kicsit gazdagabb lehet a makói időseknek. – Ugyanis nem csupán az önkormányzat, hanem a kormány is gondolt rájuk – fogalmazott dr. Hadik György. A városatya elmondta, hogy Orbán Viktor miniszterelnöknek köszönhetően az idén a nyugdíjasok 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt kapnak az államtól.

Munkatársunktól. K.