A csütörtöki fórumra minden olyan érdeklődőt szívesen vártak, aki szeretett volna kicsit kikapcsolódni, egy jót beszélgetni, vagy valami problémája, javaslata volt Susán városrésszel kapcsolatban. Ez utóbbiakat Bálint Gabriella önkormányzati képviselő várta.

A mai összejövetelen parkolási kérdések merültek fel, valamint területrendezési problémákkal fordultak hozzám. A Tornyai utcán sajnos megszűnt az Invitel által üzemeltetett nyilvános telefon, és arról érdeklődtek többen, hogy ezt hogyan lehetne visszaállítani.” – mondta el Bálint Gabriella.

A képviselő hozzátette, hogy a fórumon értékelték az elmúl év történéseit, és megbeszélték a jövő terveit. Az eseményre sokan elfogadták a meghívót, és egy igazi, családi, baráti összejövetelt tartottak.

Barátnőim szóltak, hogy lesz egy ilyen rendezvény, én pedig szívesen mondtam igent az invitálásra. A karácsony a család ünnepe, így én is a szeretteimmel fogom tölteni. Gyerekeim és unokáim is jönnek ebédre 25-én. A mai nap tökéletes alkalom volt arra, hogy barátokkal, ismerősökkel összeüljünk egyet „pletykálni” a nagy karácsonyi hajtás előtt.” – mesélte Szabó Jánosné.

A felnőtteket süteménnyel és isteni teával várták a szervezők, ami mellett szókirakózhattak, beszélgethettek és együtt készülhettek az ünnepekre. A gyerekek különböző mintákat festethettek a kezükre, arcukra, valamint díszeket készíthettek.

Én a karácsonyt jobban várom, mint a Mikulást. Nem tudom még, hogy mit kérek majd a Jézuskától, az viszont biztos, hogy tesómnál fogok ünnepelni. Ma egy karácsonyfát készítettünk. A papír széleit be kellett vágni, majd a bevágott csíkokat a közepéhez ragasztottuk, így egy fenyőfa alak jött létre. Erre kis gyöngyöket ragasztottunk, és már kész is volt a karácsonyfa.” – nyilatkozta Viki.

Én készítettem karácsonyfát és ajtódíszt is, amit majd hazaviszek és kiteszünk a lakásban. Én a Télapót és a Jézuskát is nagyon várom már. Azt, hogy mit kapok még titok, majd kiderül, hogy mi lesz a puttonyban.” – mondta el Judit.

Összességében egy nagyon kellemes délutánt töltöttek együtt gyermekek, nagyszülők, szülők.

Az a fontos, hogy az elcsöndesedés, az erőgyűjtés legyen meg, hogy aztán újult lelkesedéssel tudjunk a következő évnek nekikezdeni.” – zárta beszédét Bálint Gabriella.

Sz.Viktor