A kiállítás az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával, a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány, a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Tornyai János Múzeum közös szervezésében jött létre.

Az advent első vasárnapján, délután 3 órakor nyíló tárlaton köszöntőt mond Almási István Hódmezővásárhely polgármestere, a kiállítást dr. Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára nyitja meg. A vernisszázson Kondor Béla verseket szaval Mohai Gábor előadóművész, zongorán kíséri Binder Károly zeneszerző, zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének vezetője. Kondor művészetét és a tárlat koncepcióját Fertőszögi Péter művészettörténész, kurátor mutatja be.

A Tornyai János Múzeum november utolsó vasárnapján 14 és 19 óra között tart nyitva.

A Jelet hagyni – Kondor Béla gyűjteményes kiállítás 2017. február 12-éig tekinthető meg a hódmezővásárhelyi közgyűjteményben.

Forrás: Török Anita