Minden év novemberének harmadik csütörtökén, így idén november 17-én tartják a “Ne gyújts rá!” világnapot. Ennek célja, hogy legyen az évben egy olyan nap, amikor a dohányosok nem gyújtanak rá, másrészt hogy felhívják a figyelmet a dohányzás veszélyeire.

Magyarországon a dohányzás súlyos népegészségügyi és nemzetgazdasági probléma, a szív- és érrendszeri, daganatos és légzőszervi megbetegedések egyik fő kockázati tényezője – hangsúlyozta az Emmi, hozzátéve: a kormány prioritásként kezeli az egészségügyi ellátórendszer megelőzési szemléletű fejlesztését. A dohányzás visszaszorítása pedig – mint írták – az egyik leghatékonyabb népegészségügyi beavatkozás, amelyben szerepe van a rászokás megelőzésének és a leszokás támogatásának egyaránt.

Az Emmi a közleményben felidézte, hogy a kormány az elmúlt években számos intézkedést vezetett be. Kiemelték többek között, hogy 2012-től tilos a dohányzás a közforgalmú zárt légterű helyeken, közösségi terekben, idén augusztus 20-án pedig hatályba lépett a dohánytermékek csomagolását szabályozó kormányrendelet módosítása, amely szerint az új dohánytermékek már csak egységes csomagolásban kerülhetnek piacra.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy az elektronikus cigaretta és “a dohányzást imitáló elektronikus eszközök” egyre népszerűbbek, azonban – mint kiemelték – “fogyasztásuk fokozott egészségügyi kockázatokkal jár”.

Forrás: hirado.hu