Az év végéhez közeledve a műsort számvetéssel kezdtük. Mindkét intézmény vezetője sikeresnek értékelte az elmúlt időszakot, hiszen rengeteg program valósult meg, amelyekkel a makói és a térség széles rétegét igyekeztek kiszolgálni.

November 29-én befejező programjához érkezik a Hírös Makaiak emlékév. Ezen a napon Espersit Jánosra emlékeznek a múzeumban, amelynek részét képezi az is, hogy megjelenik egy múzeumi füzet, ami tartalmazza Espersit János és Tornyai János levelezését. November 30-án zárul a múzeum régészeti kiállítása, amihez kapcsolódóan egy rajzpályázatot is hirdettek. A nyerteseket november 24-én hirdetik ki.

Szikszai Zsuzsanna beszámolt a 2017-es év kiállításairól is: számos képzőművészeti tárlat fog megvalósulni jövőre, illetve lesz csipke kiállítás, egy saját kutatáson alapuló néprajzi tárlattal is elő fognak rukkolni, valamint Sissihez kapcsolódóan is bemutatnak olyan tárgyakat, amiket még sehol sem lehetett eddig látni.

A hagymaház tekintetében a legfontosabb a közelgő programok közül a november 18-i Héttorony Fesztivál, amelyet 11olyan településen – határon innen és túl – rendeznek meg, ahol Makovecz Imre épületei megtalálhatók. Mindegyik helyszínen más és más program lesz. Makón egy Csernyus Lőrinc főépítész munkáiból nyílik 18.30-kor kiállítás, majd ezt követően Dresch Misi vonós triója zenél, amit a Muzsikás együttes dallamai követnek.

Az adventi készülődésről is szót ejtettünk a műsor folyamán. Zsámboki Erika elmondta, hogy Makón immár hagyományosan minden évben az adventi vasárnapokon közösen gyújtják meg a gyertyákat, és eköré a jeles esemény köré mindig kis program is társul. Az első gyertyagyújtás november 27-én lesz. Természetesen az advent jegyében számos program is lesz mind a Hagymaházban, mind a múzeumban és a könyvtárban.

ÉR.