Török Gabriella góljaival indult a találkozó, azonban ezekre a találatokra még gyorsan válaszolni tudott a KSZSE. A hazaiak számára azonban ezt követően nem ment jól a játék. Eladott labdák és hibák jellemezték a szegedieket, ezt pedig a Vásárhely ki tudta használni. Volt, hogy négy góllal is vezetett a HLKC.

A KSZSE kapusa azonban igyekezett tartani a reményt és olykor bravúros védéseinek köszönhetően fel tudott zárkózni csapata. Így a 30. perc végére egygólosra olvadt a Vásárhely előnye.

A fordulás után még egyenlő lett az állás, ám ezt követően a vásárhelyieknek sikerült felőrölnie a helyi erőket. A vendégeknek volt, hogy hét góllal is sikerült meglépniük, amiből Kothencz Vivien, ahogy a Balmazújváros ellen, úgy most is remek teljesítménnyel vette ki a részét.

Elől pedig Nagy Emese nyújtott kiváló teljesítményt, szépségdíjas gólokkal növelte az előnyt, aminek növelésében Szűcs Dalmának is komoly szerepe volt.

Gaál Adrienn tanítványai végül nyolc góllal bizonyultak jobbnak, mint a vendéglátók.

A HLKC így jelenleg 6 pontos a bajnokság, amivel a kilencedik helyről várják a lányok a folytatást. A gárda legközelebb november 19-én, szombaton hazai pályán a Szent István SE-vel játszik.

Női kézilabda NB I/B Keleti csoport, 8. forduló

K. Szeged SE – Hódmezővásárhelyi LKC 24-32 (11-12)
Szeged, Etelka sor. Vezeti: Kiu Gábor, Kiu Tamás.
KSZSE: Fodor – Lukács 4, Szeder 3, Csoknyai 2, Kozma 1, VELKY 5, Farkas 2. Csere: Aradi (kapus), Kürti, Lehmann-Dobó 3, Czifra, Papp, Nagy 2, Kutasi. Vezetőedző:Serfőző Zsolt
Hódmezővásárhely: Kothencz – Török 2, Tószegi 3, Sebők 3/1, Fazekas 1, NAGY E. 8, Szűcs 6/1. Csere: Blaskovics 2, Szabó, ILLÉS 5. Vezetőedző: Gaál Adrienn

szcs