Örökbefogadó nappal egybekötött állateledel, illetve gondozási kellékek gyűjtését szervezte meg szombaton a Makói Állatvédő és Természetvédő Egyesület a Maros-parti város egyyik nagyáruházánál. – Csak a délelőtt folyamán hárman vittek el cicákat és négyen kutyákat, aminek nagyon örülök, hiszen így újból szerető gazdáik lesznek ezeknek a mások által az utcára tett kis négylábúaknak – nyilatkozta az egyesület programvezetője, Kaskötő Gizella.

Aki örökbe kíván fogadni egy állatot, azzal a szervezet szerződést köt. Ez azért is fontos, mert így ellenőrizhetővé és visszakövethetővé válik az ebek, macskák további sorsa. Emellett az újdonsült gazdik azt is vállalják ezen dokumentum kitöltésével és aláírásával, hogy gondoskodnak a jószágokról. Ez azt is jelenti, hogy a szükséges orvosi vizsgálatokat is biztosítják a számukra. A papírokból az is kiderült, hogy nem csupán makóiak, hanem nagylakiak és kövegyiek is vittek el szombaton kisállatokat.

Földesi Emese már régóta óvja az állatokat. – Legutóbb kilenc kölyökkutyát találtunk az egyik szeméttelepen, valaki kidobta őket, egyikük sajnos elpusztult, de hétnek azóta már lett gazdája, már csak ő várakozik erre – mutatta meg a karjában tartott csöppnyi ebet. A fajtáját nem tudni, biztos keverék, s úgy 5 hetes lehet a kora. Földesi Emese már így is igen jelentős számú befogadott kutyussal osztja meg az otthonát, többet már nem tud vállalni.

Szombaton nem csupán örökbefogadással, hanem állateledel, illetve gondozási kellékek adományozásával is támogathatták a makói állatvédőket. Nagyon sok segíteni szándékozó vásárolt az üzletben, így szép számmal gyűlt a táp, a konzerv is. – Az egyik legnagyobb gondunk, hogy egyelőre nincs egy saját vagy bérelt telephelyünk, ahol tartani tudnánk az utcára tett jószágokat, így a tagjaink saját lakásukba, házukba fogadják be a kidobott kutyákat, macskákat – tette hozzá Kaskötő Gizella.

Munkatársunktól. K.