„Márton naphoz nagyon sok hagyomány kapcsolódik, többek között ezekkel is szeretnénk megismertetni a gyereket. A negyedik osztályosok elmondják a többieknek a Márton nap tudnivalóit, majd egész délután készülnek majd ennek jegyében a kézműves dolgok, a tanár nénik vezetésével.” – ismertette a program egy részét Patyi Éva tagintézmény -vezető.

Liba motívumokkal díszített lampionokat alkottak műanyag flakonból, melybe biciklivillogót tettek, és ez világította meg az elkészült művet. A felvonulás a kézműves foglalkozás után kezdődött, Székkutas utcáit különös fényáradatba burkolva. Több mint tíz éve követik ezt a hagyományt az iskolában, a gyerekek különösen élvezik, és természetesen a szülők is aktívan közreműködnek a délután zavartalan lefolyásban.

Az iskolát a Márton nap ünnepére különleges dekorációban részesítették, és a nagy munkában természetesen az energiapótlásról is gondoskodtak, zsíros kenyérrel lehetett enyhíteni az étvágyat a gyerekeknek. Minden osztály képviseltette magát, sőt még az óvodásokat is várták a programra.

Képek a galériában:

sk