November 12-e a szociális munka ünnepe. Ebből az alkalomból péntek este a makói Korona Konferenciaközpont dísztermében az önkormányzat látta vendégül a város szociális munkásait. – A figyelmünket ekkor azokra a dolgozókra fordítjuk, akik nap mint nap elesettekkel, rászorultakkal foglalkoznak – nyilatkozta Farkas Éva Erzsébet. A polgármester kiemelte: az ünnepeltek olyan tevékenységet végeznek, mely mind anyagilag, mind erkölcsileg megfizethetetlen.

– Ez a nap számunkra nem csupán egy ünnep, hanem az adott esztendő értékelése is – vette át a szót Tóthné Balázs Andrea. Az Egyesített Népjóléti Intézmény vezetőjétől megtudtuk, hogy Makón 14 telephelyen összesen 101 dolgozó, valamint 5 közfoglalkoztatott lát el szociális munkát. Minden korosztállyal foglalkoznak, a bölcsődéstől kezdve egészen a nyugdíjasig.

Molnárné Mucsi Bernadett 1993-ban döntött úgy, hogy ezt a pályát választja, s főként azért, mert számára a segítségnyújtás nagyon fontos. – Elsődleges célunk az, hogy adjunk, nagyon szeretném, ha egyre többen gondolkodnának úgy, mint mi, akik a szociális szférában dolgozunk – árulta el a makói Királyhegyesi utcai Idősek Klubjának vezetője.

Zsiga István okleveles, szakvizsgázott szociális munkás. – A családsegítő szolgálatnál dolgozom mint családgondozó – tudtuk meg a férfitől. Zsiga István kifejtette: nála ez közel két évtizedes múltra visszatekintő elhivatottság, ami abból is adódik, hogy keresztény családban nőtt fel. – Ezért is mondhatom azt, hogy nálunk a mások megsegítése nem munka, hanem kötelesség – tette hozzá végül Zsiga István.

Munkatársunktól. K.