A délelőtti kolbásztöltés és a hivatalos megnyitó után az önfeledt szórakozásé volt a főszerep a XX. Csabai Kolbászfesztiválon. A szervezők gondoltak minden korosztályra, és több zenei stílusra is.

A fellépők sorát Dj. Dominik kezdte, aki kellőképpen felpaprikázta a hangulatot retro muzsikáival.

A dj-t a várva várt Neoton Familia sztárjai követtek. Ekkorra már teljesen megtelt a legnagyobb sátor Békéscsabán, szinte mozdulni sem lehetett. A zenekarra remekül szórakoztak a megjelentek, hallhattak minden jól ismert slágert.

Az estében egy kis stílusváltás következett ezek után, és a hip-hop zene szerelmesei kerültek előtérbe. Színpadra lépett Majka és Curtis, zenekarukkal és Kollányi Zsuzsival karöltve. A hazai rappzenei egyik legnagyobb alakjai eszméletlen lendületű koncertet adtak a csabai közönségnek.

Az idei a második fellépésünk volt Békéscsabán. Jó látni, hogy egy olyan fesztiválon voltunk, ami évről évre fejlődik. És nem csak ezt próbálják kifelé mutatni, hanem tényleges fejlődés tapasztalható. Boldog embereket látni minden fele, kortól és nemtől függetlenül. Egy nagyon kedves barátomnál voltam csütörtök óta vendégségben egy közeli faluban, és ott péntek reggel már disznóvágás volt a tiszteletemre, így sikerült akklimatizálódnom erre a rendezvényre.” – nyilatkozta Curtis.

Az este “meglepetés” fellépője Galambos Lajos, művésznevén Lagzi Lajcsi volt, aki egy igazi, élő Dáridót varázsolt a csabaiak elé.

Így mulatoztak a műfaj egyik királyával:

A buli viszont ezzel még koránt sem ért véget, az est sztárvendége, a világhírű fogorvos, Dr. Alban volt, akinek “Sing Halleluja”-jatól szinte felrobban a sátor.

Ám nem csak zenei programok várták a nagyérdeműt, aki kedvet kapott egy kis adrenalinhoz, az kipróbálhatta a felállított vidámpark egyik játékát is.

 

Sz.Viktor