A Földművelésügyi Minisztérium által meghirdetett „A nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatása” című pályázati felhívásra benyújtott (HUNG-2016/4227) nyertes pályázat kapcsán a Csongrád Megyei Önkormányzat versenyt szervez. A vetélkedő célja a nemzeti értékek minél szélesebb körű megismertetése az erre legfogékonyabb célközönséggel, vagyis a felnövekvő diáksággal.

A regisztráció már elkezdődött az izgalmas, 3 fordulós játékos versengésre, amelyrea megye összes általános (felső tagozatos) és középiskolája, 4 fős csapatokkal jelentkezhet.A vetélkedőn való részvétel nemcsak a nemzeti értékek ismeretének bővítését segíti elő, de a tanulók értékes nyeremények birtokába is juthatnak.

A döntő megrendezésére 2017. január 13-án kerül sor az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, ahol játékos, interaktív vetélkedő kerül megrendezésre a döntőre elkészített plakátok, logótervek zsűrizése mellett.

Regisztrálni a www.csongrad-megye.hu/hungarikumvetelkedo felületen 2016. október 14-én 8:00 órától 2016. október 21-én 12:00 óráig van lehetőség.

Csongrád Megyei Önkormányzat Sajtószolgálat