Ugatástól volt hangos vasárnap a makói Báló-liget. Ugyanis itt rendezték meg azt a színvonalas CAC Nemzeti Kutyakiállítást, melyet a Marosmenti Kutyások Egyesülete az önkormányzat, valamint cégek támogatasávál valósított meg. – Egy esztendeje tudtuk meg, hogy mi szervezhetjük ezt a hét országból összesen 127 fajtát felvonultató versenyt, a csapadékos idő nehezítette ugyan a helyzetünket, de szerencsére a kutyabarátokat ez sem zavarta, hiszen szép számmal jöttek el – nyilatkozta Kardos László. Az egyesület elnöke 25 éve berni pásztorokat tenyészt. – Édesapám egykoron hazajött egy kutyás könyvvel, amiből kiválaszthattam, milyen fajtát is szeretnék, ez lett a berni pásztor, azóta is velük foglalkozom, több mint harminc alom behozatalával közel 500 kiállításon vettem részt eddig velük – árulta el Kardos László.

Nem csupán a hét kiállító nemzet, vagyis a magyar, a szlovén, a szlovák, a német, az osztrák, a szerb és a román képviseltette magát ebekkel. A veresegyházi Cirkos Veronika igen messziről érkező, pontosabban kölcsön kért kopóval vett részt a makói kiállításon. – A petit griffon basset vendeen előbb Angliából utazott Moszkvába, majd onnan ide, a Maros-partjára – tudtuk meg a hölgytől. Ez kutyus annak ellenére, hogy ízig-vérig vadászeb, nagyon kedves és családszerető négylábú. Thomas, a kopó 6 esztendős kan, mivel gazdái angolul beszélnek hozzá, így Cirkos Veronika is eleinte ezen a nyelven adott neki parancsokat, de szerencsére gyorsan tanul a kutya, ezért egyre több magyar szót is megért.

– Mivel az önkormányzat, illetve számos támogató is segítette az egyesületet a verseny megszervezésében, így az országban szinte egyedülálló módon egy ingyenes kiállítást sikerült Makón összehozni – vette át a szót Czirbus Gábor. Az alpolgármester kiemelte: ez az esemény egyben megemlékezés is. Ugyanis ezzel is tisztelegnek a nemrég elhunyt Ménesi Ferencné előtt. Marika néni volt az egyesület titkára, aki több évtizeden keresztül azon fáradozott, hogy színvonalas kutyás versenyeknek adhasson otthont Makó.

Göndör Gáborék Újhartyánból jöttek a kiállításra. – Odint, a svájci fehér juhászkutyánkat neveztük be a fiatal ebek versenyére, hiszen mindössze 13 hónapos, ez már a második megmérettetése, az elsőt megnyerte, igaz, ott egy kicsit lejtett a pálya, mivel kategóriájában ő volt az egyetlen induló, itt egy kicsit szorosabb a mezőny – tette hozzá nevetve a Pest megyei férfi. Göndörék azért is szeretnek kutyás kiállításokon részt venni, mert így össze tudják kötni kirándulásokkal, hiszen több olyan városba is eljutottak ezeknek köszönhetően, ahol korábban még sohasem jártak.

Munkatársunktól. K.