Az iskolák öt éve ápolnak testvériskolai kapcsolatokat, amely a Határtalanul pályázat kapcsán alakult ki. Azóta közös programokat szerveznek, tavasszal a Klauzál iskola látogatja meg őket, ősszel pedig Vásárhelyen fogadják a vendégeket.

A látogatások főleg szakmai alapokon nyugszanak. Ez alkalommal órákat néztek meg a vajdaságiak, alsó és felső tagozatokban. A tanórák megtekintése után szakmai megbeszéléseket tartottak a tanárok, kicserélték tapasztalataikat.

Összesen húsz vendég érkezett az iskolába, felnőttek és diákok egyaránt.

A gyerekek nagyon jól érezték magukat, különféle programokban vettek részt. Próbáltak megismerkedni az itteni oktatással, és így össze tudják hasonlítani az otthoni és az anyaországi körülményeket, tanmenetet. Vannak különbségek, például a magyar nyelvoktatásában. Szerbiában a nyelvtan- és irodalomóra egyben van, míg Magyarországon ez két külön óra.” – mondta el Balogi András, a Torontálvásárhelyi Moša Pijade Általános Iskola tanára.

Az iskolalátogatáson kívül kulturális programokat is szerveztek a vendéglátók, és ellátogattak az Ótemplomba, a Városházára, valamint az Őszi Tárlatot is megtekintették.

Nagyon tetszett az interaktív tábla, amit itt, Hódmezővásárhelyen láttunk. Otthon én is szoktam kivetítővel vetíteni a diákoknak, de őszintén szólva nem szeretem, viszont ezt a megoldást zseniálisnak tartom. Testnevelés órát is láttunk, amiben az volt az érdekes, hogy a mi tornatanárainknál korosabb ember tartja, ennek ellenére rend van az órán, dolgoznak a gyerekek és jól viselkednek.” – nyilatkozta Nagyovai Pál, a Zentai Stevan Sremac Általános Iskola tanára.

Sz.Viktor