A sikeres nyári bemutatkozás után szombaton is bevette a Hagymatikumot a Rádió 7 stábja. A Magyar Fürdőkultúra Napján a mozgás játszotta a főszerepet a makói fürdőben. A két műsorvezető, Kodácz Csengele és Szeri Csaba nem csupán szórakoztatta, hanem a jelenlévő trénerek segítségével meg is mozgatták a látogatókat. A fittség mellett azért is érdemes volt ezeken az edzéseken részt venni, mert a Sárkány-, Sport-, Játék- és Ajándékboltnak köszönhetően meglepetéssekkel is gazdagodhattak a vendégek. A számos román fürdőzőnek sem kellett elkeserednie, hogy nem értenek egy szót sem, hiszen egy tolmács mindent lefordított az anyanyelvükre, így ők sem maradtak le semmiről.

A hódmezővásárhelyi funkcionális tréner, Bagi Mátyás a kislánya bevonásával hozta formába az élménymedencében lévőket. A gyakorlatoknak köszönhetően kellemesen el is fáradtak a fürdőzők. A Mozgás Központ és Hódmezővásárhelyi Harcosok Klubja is bemutatkozott Makón. A fitballos hölgyek, vagyis Galiszné Kun Bernadett, Kristó Mária, Torzsa Vanda és Megyeri Ildikó még három Rádió 7-es kollégát is bevont, vagyis Kodácz Csengelét, Szabó Viktort és Oláh Bencét. A Kelemen Ryu Ju Jitsuban közreműködött Galisz Péter, Magyar Zoltán, Dávidházi Ernő, Dénes Attila, Babéj Attila a és Hajdú Attila. A Brazil Jiu Jitsúból pedig Ancsin Gábor, Török György és Hidas Gábor adott ízelítőt. Hogy pontosan mi is ez az érdekes küzdősport, arról Galisz Pétert, a harcosok klubjának vezetőjét itt hallja:

##audio:3284##

A Makó Budo Klub Aikido Szakosztályának három ifjú tehetsége, Tóth Krisztofer, Lenhardt Attila és Kiss Levente mutatta meg, miket is tanultak az esztendők alatt. – Hét éve kezdtem el ezzel a sporttal foglalkozni, elsősorban azért, hogy megvédhessem magam és a családomat, valamint azért, mert nagyon megtetszett – árulta el a 13 éves Kiss Levente. A Szignum diákja szerint érdemes mindenkinek kipróbálnia ezt az önvédelmi sportot, a szakosztályukban nagyon sok kisgyermek tanul. Levente szépen halad az aikidóval, jelenleg zöldöves, de nem akar itt megállni, folyamatosan képezi magát.

A Maros-parti város Budo Klubjának egy másik szakosztálya, a taekwondósok is bemutatták tehetségüket. Gera József vezető irányításával Jancsik Zsombor, Jancsik Szabolcs, Németi Zsófi, Németi Gergő, Németi Bálint, Németh Gábor, Németh Zoltán, Fülöp Kevin, Gera Barnabás, Gera József, Valis Kármen, Martonosi Gábor és Panyor Róbert lépett a színre. A battodósok, Kiss Csaba és Frank István a katanával, vagyis a japán karddal való vágásokat ismertette meg a jelenlévőkkel. A Makó Budo Klub Aerobic Szakosztálya sem maradt távol a rendezvénytől. A gyerekek, vagyis Gabnai Rozi, Debreczeni Dalma, Szabó Kitti, Pál Hortenzia, Németi Zsófi, Sipos Kata, Deczki Csilla, Pintér Ronett, Pipic Dorka, Uracs Kata Pósa Mónika irányításával kápráztatták el a vendégeket.

Munkatársunktól. K.