– Civil kezdeményezésre az Angyalsóhaj Alapítványt azzal a céllal hoztuk létre, hogy hátrányos helyzetű családokat, illetve tehetséges gyermekeket támogathassunk – nyilatkozta Farkas Éva Erzsébet. A városvezető ennek keretében közel egy esztendeje minden hónapban felajánlja polgármesteri cafetériáját egy-egy nehéz helyzetben élő család számára. – Természetesen ezen felül még számos más módon is segíti az önkormányzat rászorultakat, így például tűzifaosztással, óvodába induló gyermekek ingyenes bárányhimlő elleni védőoltásával, beiskolázási támogatással – sorolta a polgármester.

Ebben a hónapban a négy gyermeket nevelő Koczka Andrea Mónikáéknak vitte ki a polgármester a felajánlott utalványait. – Nagyon meglepődtem, mikor a Táncsics Mihály utcában Mónika nyitott nekem ajtót, hiszen egykoron a maroslelei iskolában a tanítványom volt – mondta mosolyogva Farkas Éva Erzsébet. A megajándékozott fiatal édesanya hozzátette: tizenhárom esztendeje volt az osztályfönőke a makói városvezető.

– Nagyon megdöbbentem, de nagyon jól is esett, mikor megtudtam, hogy mi kapjuk ezt az ajándékot – vette át a szót az édesanya. Koczka Andrea Mónika és a párja négy gyermeket nevel. Tímea a legidősebb, 9 éves, őt követi a 7 esztendős Alexandra, valamint van még két öccsük, a 6 éves Levente, illetve a 3 és fél éves Ákos. Mind a négyen a Szikszai György Református Általános Iskolába, illetve az óvodájába járnak.

Az édesanya maroslelei, de miután befejezte a községben az általános iskolai tanulmányait, a Juhász Gyula ref. szakképző és gimnáziumban tanult tovább. – A városban ismerkedtem meg a jelenlegi párommal, akivel családot alapítottam – árulta el Mónika. A fiatal asszony jelenleg a török tulajdonban lévő élelmiszeripari alapanyagokat gyártó cégnél dolgozik. A családfő pedig a munkaügyi központ által szervezett tanfolyamra jár, annak érdekében, hogy megfelelő munkát kaphasson.

Munkatársunktól. K.