„Fontosnak tartom, hogy az emberek véleményt nyilvánítsanak a betelepítési kvóta elleni Népszavazáson. A fiatalokat is arra buzdítom, hogy menjenek el szavazni, hiszen most nem csak felnövekvő generáció jövőjét tudjuk befolyásolni és eldönteni, hogy később majd kivel éljenek együtt, hanem a sajátunkról is döntünk.” – mondta el véleményét Ifjabb Hajdú József.

A bevándorlókról azt gondolja, hogy nem valóak ide Magyarországra, ugyanis más a kultúrájuk, és a nőkhöz való hozzáállásuk is. Szerinte meg kell őriznünk Magyarországot magyarnak, és ezzel együtt kultúránkat is.

„Én biztosan nem-el szavazok október 2-án, ugyanis azt gondolom, hogy ebben a kérdésben egyedül ez lehet az elfogadható válasz.” – húzta alá.

sk