Kos (március 21.-április 20.)
Örüljön, hogy ismét béke és nyugalom költözött az otthonába, és ne másítsa meg a szavát, ha már aláírta a “békeszerződést”. Lehet, hogy nagy lelkesedéssel belement, de tartson is ki, apró – cseprő dolgokon ne akadjon fent és ne kezdeményezzen vitát.  Az Uránusz bolygó amúgy is idegessé teszi, és ezért fontos, hogy megtanuljon uralkodni az indulatain.

Bika (április 21.-május 20.)
Szereti minden lépését kiszámítani, de most nem tud előre tervezni. Ki van szolgáltatva a sors szeszélyeinek, ezért nem azt tesz, amit akar. Ijesztőnek érzi, hogy csak sodródik az árral, és nem tudja irányítani az eseményeket. Ám mivel a szerelemről van szó, úgy dönt, hogy nem ellenkezik, és nem húz újat a sorssal, hanem hagyja a dolgokat megtörténni.

Ikrek (május 21.-június 21.)
Remek érzékkel köt nagyszabású üzleteket, ami jelentős anyagi haszonhoz juttatja. A lehető legjobbkor érkezik a pénz, mert így legalább megvalósíthatja a terveit. Azért két kézzel ne szórja a pénzt, mert minden pénztárca kiürül egyszer. Bár a Jupiter bolygó nagyvonalúságra hajlamosítja, de ne engedjen a csábításának. Igaz a mondás, hogy több nap, mint kolbász!

Rák (június 22.- július 22.)
Felajánlja a segítségét az egyik rokonának, és nagyon jól teszi, mert igen nagy szüksége van rá. Különösen jól esik neki, mert saját magától biztosan nem kérte volna, kellemetlennek érezte, hogy valamiképpen rá van szorulva. Most is remekül működik a megérzése, hiszen azonnal tudta, hogy gyorsan segítő kezet kell nyújtani neki.

Oroszlán (július 23.-augusztus 22.)
Ne az előítéletekből induljon ki, hanem a saját tapasztalatára hagyatkozzon. Amennyiben nem hagyja magát befolyásolni, akkor megmenekül számos tévedéstől. Ebben az esetben menjen csak a saját feje után, és ne hallgasson senkire sem. Élje a saját életét úgy, ahogyan jónak látja. Nem baj, ha makacsnak, vagy önfejűnek tartják, a lényeg az, hogy boldog legyen.

Szűz (augusztus 23.-szeptember 22.)
Mostani kudarca ne vegye el a kedvét, hiszen nem győzhet mindig. Még a legnagyobb hadvezérek is elvesztettek csatákat, még sem adták fel. Nem szabad hibáztatnia magát, hiszen mindent megtett és alaposan megszervezett, nem tehet róla, hogy ennek ellenére másképpen alakultak a dolgok. Már fölösleges rágódnia, mert az emésztő szerve sínyli meg.

Mérleg (szeptember 23.-október 22.)

Legyen óvatos és ne előlegezze meg az illetőnek a bizalmat, hiszen még nem ismeri igazán. Mérleg jegyűként a magány gyűlölete jellemzi, ezért kötődni és tartozni akar valakihez. Viszont hajlamos beleszeretni a kéznél lévő partnerbe és a szívét lelkét kitenni érte. Várjon, és ne siessen el semmit se, adjon magának időt, hogy minél jobban kiismerhesse.

Skorpió (október 23.-november 21.)
Nem ismer lehetetlent, pedig most túlságosan nagy fába vágja a fejszéjét. Skorpió jegyűként nem riad vissza a nehézségektől, sőt inkább csak nagyobb erőfeszítésre készteti. Pedig ebben az esetben jobban tenné, ha belátná, hogy nem minden esetben képes győzni. Még akkor sem, ha szívét és a lelkét is kiteszi a célja elérése érdekébe. Törődjön bele!

Nyilas (november 22.-december 21.)
Nem elégedett a jelenlegi helyzetével, de mégsem akar változtatni. Inkább továbbra is morgolódik és panaszkodik, pedig sokkal egyszerűbb megtenni a szükséges lépéseket. Minél tovább húzza az időt, annál nehezebb lesz a végső elhatározásra jutnia. Ne kockáztassa az egészségét, mert a folyamatos lehangoltság és stressz nagyon megterheli a szervezetét.

Bak (december 22. – január 20.)
Csak a szívére hallgasson, és ne az eszére, mert könnyen csalódás érheti. Fölöslegesen ne reménykedjen abban, hogy megszereti a partnerét, ha már idáig nem sikerült. Az hogy kedveli, még nem jelenti azt, hogy képes lesz vele hosszú távon együtt élni. Ahhoz azért ennél több kell, és az sem lenne nagy baj, ha legalább az elején szerelmes lenne bele.

Vízöntő (január 21. – február 19.)
Mielőtt meghívná a partnerét egy vacsorára és főzne neki, ne felejtse el kipuhatolni, hogy mi a kedvenc étele. Ugyanis, ha csak a saját elképzelését szeretné megvalósítani és elkészíteni, akkor bizony komoly meglepetés is érheti. Hiába akkor már a nagy igyekezete, ha olyan ételt tálal fel, amit nem ehet, mert például vegetáriánus, vagy ki nem állhatja.

Halak (február 20.-március 20.)
Ne halogassa tovább, hanem mondja meg, hogy mi bántja. Titkolódásával, csak tovább nehezíti a kommunikációt a kedvesével. Mogorvaságával vagy mellébeszéléssel csak elbizonytalanítja és ez újabb problémákhoz vezethet. Lehet, hogy nem szeretne kitárulkozni előtte, vagy terhelni a gondjaival, de akkor is nyugtassa meg, hogy nem vele van baja.

Forrás: hirado.hu