A helyszínen, vagyis a Hagymatikumban tartottak hétfőn sajtótájékoztató azzal kapcsolatban, hogy sikeresen lezárult a makói gyógyfürdő bővítésére kiírt tervezési közbeszerzési eljárás. A nyertes a Makona Tervező Kft. lett. Az ezzel kapcsolatos dokumentumokat is ekkor írták alá a felek: a makói önkormányzat részéről Farkas Éva Erzsébet polgármester, a cég nevében pedig Makovecz Benjamin ügyvezető igazgató.

– A most aláírt szerződés szerint nyolc hónapot kapott arra a cég, hogy elkészítse a kivitelezési és a vázlatterveket – nyilatkozta Farkas Éva Erzsébet. A városvezető hozzátette, ennek köszönhetően megvalósulhatnak azok az elemek, melyek az eredeti tervekből kimaradtak. Így többek között egy családi zóna, melynek olyan lesz a kupolája, mint a mostani főépületen látható, csak kisebb. Emellett egy 25-ször 33 méteres fedett úszómedencét, illetve olyan étkezési helyiségeket is kialakítanak, melyeket nem csak a fürdőzök, hanem az utcáról érkezők is igénybe tudnak majd venni.

– Öröm egy olyan városba jönni, melyben szinte minden sarkon áll egy olyan épület, melynek a terveit az édesapám készítette – vette át a szót Makovecz Benjamin. A cégvezető kiemelte: a bővítés során szinte mindenben követni kívánják majd az eredeti terveket, rajzokat.

Az önkormányzat kíváncsi nem csupán a szakemberek, hanem a lakosok véleményére is a bővítéssel kapcsolatban, ezért októbertől egy konzultációs programot indítanak el. Ennek a koordinátora Weszelyné Végsheő Henriett Mária települési képviselő és dr. Nagy Jenő, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Makói Tagintézményének megbízott telephelyi igazgató főorvosa. A konzultációs íveket minden makói háztartásba eljuttatják. – A fejlesztés nem valósulhatott volna meg, ha a magyar kormány, illetve Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, a térség országgyűlési képviselője nem támogatta volna a törekvéseinket – tette hozzá a polgármester. Ennek a részleteit Farkas Éva Erzsébettől itt hallja:

##audio:3212##

Munkatársunktól. K.