A Porajmos, vagyis  a roma holokauszt emléknapja augusztus másodika. Ennek kapcsán szombaton este a makói Korona Konferenciaközpont előtt ünnepséget szervezett a helyi roma nemzetiségi önkormányzat. – Mikor 1944. augusztus elején felszámolták az auschwitzi haláltábort, a nácik, hogy eltüntessék a nyomokat, több tízezer foglyot lemészároltak, köztük rengeteg romát, ennek az úgynevezett cigány éjszakának az áldozatai előtt hajtottunk most fejet – nyilatkozta Gilingerné Ráday Krisztina elnök.

– A köszönetemet szeretném kifejezni a roma nemzetiségi önkormányzatnak azért, hogy megrendezte ezt a megemlékezést, mert ezzel felhívják a figyelmet az egymás elfogadásának fontosságára, a toleranciára, mint az emberi együttélés alapértékére – fogalmazott beszédében Kádár József. A települési képviselő kiemelte: ez a felhívás talán nyitott fülekre talál, s ezzel a rendezvénnyel a makóiak is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a világ szebb és boldogabb legyen.

A Forgatós Táncegyüttes – a művészet nyelvén – fejezte ki azt, am 72 esztendővel ezelőtt történt. A haláltáborban elgázosított több ezernyi roma, illetve a pár száz megmenekült szenvedését táncban, zenében és prózában mutatták be. Gilinger Boglárka verseket szavalt, a csanádpalotai Pongó Márk pedig jelbeszéddel tolmácsolt néhány zeneszámot.

Az ünnepség végén egy koszorút helyeztek el a Korona falánál. Ide rakhatták le azok a meggyújtott mécseseiket, akik így kívántak megemlékezni az áldozatokról. Mivel Makón a koncentrációs táborban elpusztított romáknak nincs emlékhelye, így a koszorút a görögkatolikus temetőben lévő katonasírokhoz fogják kivinni.

Munkatársunktól. K.