Az egyesület életében a kézműves tábor megszervezése több éves múltra tekint vissza, viszont az idei év különlegessége, hogy a határon túlról is érkeztek gyerekek a táborba. Mindez egy együttműködési megállapodásnak köszönhetően jöhetett létre, amit Algyő és Kelebia (pontosabban a Gyevi Art és az ottani kulturális egyesület, a Gaál Ferenc Magyar Művelődési Egyesület) írt alá még áprilisban – tudtuk meg Ménesi Lajosnétól, a Gyevi Art Kulturális Egyesület elnöke. Ennek köszönhetően a két település, illetve két ország közötti eszmecsere felélénkülhetett. Egyik állomása pedig, hogy a Vajdaságból hat kisgyermek érkezett az algyői táborba.

gyerekek kísérője Somogyi Szilvia volt, aki beszámolt arról, hogy milyen jól érzik magukat Algyőn, nagyon tetszik nekik a település, illetve az itt zajló pezsgő kulturális, civilszervezeti élet.

A táborban a legkülönfélébb technikákat próbálhatták ki a gyerekek. Az agyagozás minden évben népszerű, de igyekeznek új elemeket is becsempészni – számolt be Kocsisné Kuk Ildikó, a kézműves csoport vezetője.

A határon túli fiatalok közül Reginát kaptuk mikrofonvégre, aki elmesélte, hogy rengeteg programon vettek részt. A gyerekek mehettek fürdőzni, Mórahalomra, Szegedre. Illetve a tábor nevéből adódóan kézműveskedésből sem volt hiány. Regina kedvence az épp akkor készített kosárka volt. Ahogy elmondta, ez alatt a pár nap alatt is születtek jó barátságok, és remélhetőleg a kapcsolat a tábor végeztével is folytatódni fog.

Az együttműködés ezzel a táborral épp hogy elkezdődött, folytatása mindenképp lesz. Ménesi Lajosné azt is elmondta, hogy tervezik, hogy algyői gyerekeket visznek el Kelebiába. Az egyesület elnöke azt is kiemelte, hogy ettől a határon túli kapcsolattól azt is várják, hogy nemcsak kulturális szempontból hoz friss vért a falu életébe, hanem több pályázati forrásra is nyílik lehetőségük, ami az önkormányzat és a polgármester folyamatos támogatása mellé jó kiegészítője lenne a csoportosulásnak.

ÉR.