Immár 18. alkalommal rendezi meg Hódmezővásárhely városa és a Tornyai János Múzeum ‑ a Nemzeti Kulturális Alap pályázati támogatásával ‑ a képzőművészeti szimpóziumot. – Nem csak helyiek érkeztek a Mártélyi Alkotóházba, hanem olyanok is, akik máshol élnek, de már több önálló kiállítást mutattak be Vásárhelyen, valamint az Őszi Tárlaton is láthattak műveiket az érdeklődők – mondta Vágó János. A képviselő hozzátette, a város évente több szimpóziumot is rendez, májusban például közös kiállítás nyílt a fotó-, kerámia- és festőszimpóziumokból.

Vágó János

A közel két hét során Bíró Botond grafikusművész, Horváth Krisztán festőművész, Horváth Levente festőművész, Horváth Roland festőművész, Jakucs János festőművész, Kelemen Dénes Lehel festőművész, Nagy Attila szobrászművész, Pinczés József festőművész, Sonkoly Tibor festőművész és Szabó Klára Petra képzőművész alkot a Mártélyi Alkotóházban.

Megyeri József