A Mártélyi Képzőművészeti Alkotótáborban immár 50. éve keresik a választ azokra a kérdésekre, amelyek az emberiséget a kezdetektől foglalkoztatják. A tábor mintegy 70 alkotója minden lehetséges, művészet által megadható választ megadott az embert foglalkoztató alapkérdésekre. Az elkészült művekre a sokszínűség jellemző leginkább. Nem is csoda, hiszen különböző képzettséggel, különféle háttérrel érkeztek a művészek, és ami a legfontosabb mindenkiben másképp csapódott le a környező világ, Mártély.

Egy hétig alkottak a műhelymunkák alkalmával, illetve előadásokon, konzultációkon vettek részt. És ahogy a tábor kiállítással vette kezdetét, úgy zárásképpen is egy tárlatba sűrítették bele a hét termését.

A kiállítás fővédnöke Vágó János önkormányzati képviselő volt, aki hangsúlyozta, hogy Mártély vonzza a művészeket, különös varázslattal bír a településnek a művészekre, különösen a képzőművészekre.

A tárlatot Bányai Béla festőművész nyitotta meg, aki külön köszöntötte Tőkés László református lelkészt, egykori püspököt, aki a meglepetésvendége volt a rendezvénynek. Bányai Béla elmondta, hogy ilyenkor szokás egy-egy művészt vagy akár többet is kiemelni, külön jutalmazni. Az idén ezt a kitüntetést Vidovits Iván érdemelte ki, de a neki járó plakettet rendhagyó módon csak később kapja meg, hiszen Tőkés Lászlónak nyújtotta át azt Bányai Béla.

ÉR.