Helyspórolás a Google Play-el

Több hasznos változás is érkezett a Google Play áruházba, mindegyik az alkalmazások méretével kapcsolatos. Sok idegességet és sok mobilnetet is spórolhatunk ezután.

205 lelei gyermek kapott utalványt

Maroslele Jövőjéért program keretében az önkormányzat számos intézkedéssel segíti a község lakóit. Ennek kapcsán kedden a faluházban a szeptemberben óvodát, illetve általános iskolát kezdő gyermekek, összesen 205-en kaptak 5-5 ezer forintos utalványt.

Valamit elhallgatnak a német hatóságok?

Egyes hírek szerint az elmúlt héten Németországban történt ismert eseményeken túl más lövöldözések is voltak, amelyekről azonban a német hatóságok hallgatnak.

Rászakadt az ég Vásárhelyre

Megjósolták a meteorológusok, és meg is történt: óriási felhőszakadás zúdult Hódmezővásárhely nyakába. Pár perc alatt mindenhol pocsolyák képződtek, e mellé pedig égdörgés és villámlás is járt. 

Agyonlőtték a két franciaországi túszejtőt

Agyonlőtte kedden a francia rendőrség azt a két, késsel felfegyverkezett támadót, akik valamivel korábban túszokat ejtettek egy észak-franciaországi kisváros templomában - jelentette híroldalán a BBC brit közszolgálati televízió.

Most először a Tisza-tó partján

2016. július 30-a hosszú évekre meghatározó dátum lesz Tiszafüred és környéke lovas életében. Az ökoturizmus egyik hazai fellegvárában ugyanis ekkor rendezik meg először a Nemzeti Vágta regionális előfutamát, a Tisza-tavi Vágtát. Tiszafüred és a Tisza-tó már eddig is remek kikapcsolódási lehetőséget kínált a horgászat, a vízi sportok, a kirándulások szerelmeseinek, vagy épp a termálvízhez kapcsolódó regenerálódásra vágyóknak. Ezekhez a rekreációs tevékenységekhez igyekeznek a helyiek hozzácsatolni egy új kikapcsolódási formát, a lovaglást. A lovas élet fellendítéséhez, a lovas közösségek összetartásához és fellendítéséhez teremt kiváló alkalmat az első Tisza-tavi Vágta. 

Halott Pénz és Wellhello hétvége Orfűn

Közös minifesztivált rendez a hétvégén két népszerű zenekar, a Halott Pénz és a Wellhello, amely szombaton és vasárnap az Orfűi-tó partján a Panoráma Campingbe várja a rajongókat.

Rágcsálóirtás kezdődött Honvédban

Összehangolt rágcsálóirtást kezdett el kedden a makói Honvéd városrészben az önkormányzat, valamint az Alföldvíz Zrt. Nem csupán a csatornahálózatba kerül patkányméreg, hanem közel kétszáz ingatlant is felkeresnek a szakemberek, hogy ott is megtörténthessen az irtás.

Túszejtés egy francia templomban

Két férfi túszokat ejtett az észak-franciaországi Rouen egyik elővárosában, Saint-Etienne-du-Rouvray-ban, egy templomban kedden délelőtt, írja a BBC.

Muzsikáló Udvar Szegeden

A Zűrös Banda koncertjével kezdődik csütörtökön a Muzsikáló Udvar programsorozata, melyen igényes szórakozást kínáló, változatos műsorral várják a zenebarátokat a szegedi városháza egyedi hangulatú udvarán - tájékoztatták Száz Krisztina szervező az MTI-t.

Figyeljünk az őzekre az utakon

A vadászati érdekképviseletek fokozott óvatosságra intik a következő hetekben az autóvezetőket. Július második felétől körülbelül augusztus közepéig tart az őzek násza, amikor sokkal figyelmetlenebbek, egész nap mozognak, tehát gyakrabban jelenhetnek meg a közutakon is.

Szegeden is kiszínezték a járdahibákat

Az Aradi Vértanúk terén és az Oskola utcában különleges járdarészletek fogadják az arra járókat, sárga, piros, kék és zöld színekkel festették ki a repedések mentén az aszfaltot, így még plasztikusabban látszik, hogy mennyire rossz állapotban is vannak.

 

Boldog szülinapot Jagger!

Mick Jagger angol rockénekes, a The Rolling Stones tagja július 26-án ünnepli a szletésnapot. Sok örömet kívánunk neki.

Elengedték a müncheni ámokfutó barátját

A bíróság nem találta megalapozottnak a müncheni ámokfutó barátjának meggyanúsítását, ezért a kamaszfiút szabadlábra helyezték. A rendőrség korábban azt mondta, a fiatal tudhatott valamit barátja terveiről, mégsem tett feljelentést.

Tagdíjfizetés a NAK-nál

A 2016. évi kamarai tagdíjbefizetési időszak július 31-ig tart, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) tagjainak csekken és átutalással is módjuk van rendezni tagdíjfizetésüket. Ugyancsak eddig van lehetőség pótbevallásra azok számára, akik kötelezettek rá, de a július közepi határidőig nem tettek bevallást.

Csökkent az éhségsztrájkolók száma

Egyre csökken az éhségsztrájkot folytató migránsok száma a szerb-magyar határ közelében lévő Horgosnál, jelenleg mindössze negyvenen várják, hogy Magyarország megnyissa előttük a határt – közölte a közmédia helyszínen lévő tudósítója hétfőn az MTI-vel.

 

Százával lehetnek terroristák Európában

Az európai rendőri együttműködést előmozdítani hivatott Europol egyik szóvivője azt nyilatkozta a Neue Osnabrücker Zeitung című lapban kedden: több száz potenciális terrorista lehet Európában.

Az Anna-bál szépe, nagymama büszkesége

Az 57-es szám hozta meg a szerencsét a szegedi Kriveczky Villőnek, akit szombat este választottak az Anna-bál szépének. A fiatal első bálozó évek óta modellkedik, ennek ellenére nagy meglepetésként érte, hogy őt választották a legszebb lánynak Balatonfüreden. Villőre nagymamája a legbüszkébb.

Augusztusban műtik a HFC játékosát

Nem indult szerencsésen Alex Rajmund vásárhelyi pályafutása. A labdarúgó még az első felkészülési meccsen szenvedett komoly sérülést. Azóta egy műtéten már túl van, viszont augusztusban újabb beavatkozások eshet át.