A Hód-tavi csatát már öt éve minden évben megrendezik Hódmezővásárhelyen. A csatát 1282-ben vívták a magyarok és a kunok, és ennek emléket állítva, hagyományőrző jelleggel ismét megelevenítik az ütközetet.

Ebben az évben azonban egy igazi rockfesztivállal egészítették ki a szervezők. A két napos rendezvényt a Stratégia nevű, vásárhelyi zenekar nyitotta meg.

Őket követte a pénteki nap sztár együttese, a Pokolgép, akik hatalmas bulit csináltak. A közönség hangját még Szegeden is hallották – jegyezte meg a zenekar.

A koncertre nem csak a felnőtt korosztály volt kíváncsi, a fiatal generációt is megmozgatta a hamisítatlan magyar heavy metal.

A Pokolgép után egy kis ízelítőt kaphattak a látogatók a szombati Hód-tavi csatából, korabeli ruhába és fegyverbe öltözött harcosok jelentek meg a színpad előtt, és tartottak bemutatót a publikumnak.

Ezután az amatőr zenekarok maratonja startolt el.

Nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy felkutassuk az ifjú tehetségeket, a fiatalokat, akiknek bemutatkozási lehetőséget nyújtunk. Azokra, akik felléptek ezen a rendezvényen, azokra a jövőben is számítunk, és ha valamelyik formáció nagyon megtetszik a közönségnek illetve nekünk, akkor felléphetnek különböző vásárhelyi rendezvényeken.” – tudtuk meg Varga Anikótól, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ intézményvezetőjétől.

Az este folyamán megmutatta tudását Haller Péter, a Moped Rock Band, a Pilvaksz Coffe Shop, a KomfortZóna és az Asperatus.

A jelentkező zenekarok között egy Facebookos játék is zajlott, a legtöbb like-ot gyűjtő zenekar az egyik szombati sztárvendég, az Alvin és a Mókusok zenekar előtt léphet fel. Ezt a versenyt a Moped Rock Band nyerte.

A szombati napra kilátogatóknak egy jó tanács: szúnyogriasztót vigyenek magukkal.

 

Sz.Viktor