A szórakoztató hagyomány - Galériával! 9

 

A XXI. Szent Annak Napok szombati eseményei elsősorban a hagyományőrzésre épültek, hiszen néptáncosok és népzenészek mutatkoztak be a szabadtéri színpadon. A faluházban pedig a települési értéktár kiállítását nyitották meg, melyen többek között olyan tárgyakat, emlékeket láthattak az érdeklődők, melyeket egykoron nagy- és dédszüleik használtak.

Bálintné Siprikó Zsuzsanna alpolgármestertől megtuduk, hogy egy gyönyörű szentképet is kapott Apátfalva. – Bullás Mária ikonfestő ajánlotta fel az egyik családi festményét, sajnos, a szegedi alkotó nem tudott eljönni a falunapunkra – folytatta az alpolgármester. A képet a faluház előterében állították ki, de a későbbiekben az úgynevezett Kék Házba kerül, melyben a Langó család rendezett be egy hagyományőrző tárlatot.

Darócz Enikő az Apátfalvi Hagyományőrző Csoport tagja. – Óvodás korom óta néptáncolok, mivel Szegedre járok középiskolába, így most kevesebb idő jut rá – árulta el a nemsokára a 20. életévébe lépő leányzó. Szombaton is helyi népviseletben lépett fel a társaival együtt. Hogy pontosan milyen is az igazi apátfalvi viselet, azt Darócz Enikőtől itt hallja:

##audio:3081##

A színpadi produkciók mellett még számos egyéb is várta az apátfalvi 3 napos ünnep résztvevőit. A legkisebbeknek az elmaradhatatlan ugrálóvár és a trambulin jelentette a legkívánatosabb lehetőséget. Emellett különféle népművészek is bemutatkoztak, valamint kézműves foglalkozásokat is tartottak a szabadban.

Munkatársunktól. K.