Békés megye bajnokát, az NB III-ban újonc Méhkeréki SE-t fogadta a hétközi edzőmérkőzésen a Hódmezővásárhelyi FC. A hazaiak hamar magukhoz ragadták a kezdeményezést, és Bartyik Norbert beadását követően Szabó II. Dávid találatával meg is szerezték a vezetést, majd alig tíz perccel később az első gól előkészítője növelte meg csapata előnyét.

A fordulás után is maradt a vásárhelyi fölény, amit a csereként beállt Fábián Imre tett még magabiztosabbá góljával – a HFC frissebben és pontosabban játszott ellenfelénél, és akár még nagyobb arányban is nyerhetett volna, de a meccs folyamán büntetőt is hibáztak a vásárhelyiek.

A HFC legközelebb szombaton a Békés megyei I. osztályú Mezőhegyes vendége lesz felkészülési mérkőzésen.

Felkészülési mérkőzésen

Hódmezővásárhelyi FC – Méhkeréki SE 3-0 (2-0)

Hódmezővásárhely, vezette: Brezovai Zoltán (Lászlai Róbert, Minda Gábor)

HFC: Bordás – Bartyik N., Tóth J., Tóth I., Mezei, Máté, Szilágyi, Szabó II D., Végh, Tóth A., Puskás. Csere: Szabó M. (kapus), Fábián, Marton, Szabó I D., Fátyol, Nagy A., Bartyik R. Vezetőedző: Major László.

Gól: Szabó II D., Bartyik N., Fábián.

Major László: “Egy picit fáradtabb csapat ellen játszottunk, kicsit csalóka az eredmény, de úgy gondolom, hogy a játék alapján is megérdemelt győzelmet arattunk. Azt hiszem, így kell egy közvetlen rivális ellen lejátszani egy felkészülési mérkőzést.”

Forrás: szegedma.hu