Többet vásárolunk határon túli boltokban

Január és április között a tavalyi első negyedévhez képest csaknem ötmilliárd forinttal nőttek a magyarok kiadásai a külföldi boltokban, igaz, a külföldiek ugyanabban az időszakban négymilliárddal forinttal többet költöttek el Magyarországon.

Új gyülekezési törvényünk lesz

A kormány új gyülekezési törvényt készít elő, hogy korrigálja az Alkotmánybíróság (Ab) által kedden megállapított mulasztásos alkotmánysértést. Trócsányi László igazságügyi miniszter kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, tudomásul veszik az Ab azon felszólítását, hogy a törvényalkotó az év végéig határozza meg azokat a szempontokat, amelyek alapján kezelhetővé válik a magánszférához és a gyülekezéshez való alapjogok összeütközése.

Fátyol Szilárd is Vásárhelyen folytatja

A külföldről hazatérő fiatallal erősítette meg keretét a Hódmezővásárhelyi FC: az NB III Közép csoportjára készülő együttes a SZEOL SC-ből igazolt labdarúgók mellett újabb erősítést jelentett be.

Az EB bevételt fejlesztésre költi az MLSZ

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) a sikeres Európa-bajnoki szereplésnek köszönhető bevétel nagyjából egyharmadát fejlesztésekre, utánpótlásra költi majd - jelentette ki Gudra Tamás, az MLSZ gazdasági igazgatója a Sport TV Mai Helyzet című műsorában.

Érkezik a hidegfront

Napközben átmenetileg szárazabb levegő lesz felettünk, többórás napsütés várható, gomolyfelhő-képződéssel. Késő délutántól aztán nyugat, délnyugat felől egyre többfelé lehet zápor, zivatar, felhőszakadás és jégeső.