Olasz Lajos Kis Zoltánnal és Tárkány-Szűcs Emesével, valamint a pár gyermekével, Zolikával indul útnak. Szerdán reggel 6 órakor vágnak neki a mintegy 65 kilométeres távnak, hogy odaérjenek a pénteken kezdődő nyeregszemlére és lovastalálkozóra.

A fotón Olasz Lajos (Archív)

– A rendezvényre az ország minden tájáról, sőt még külföldről is érkeznek, természetesen lóháton és fogattal – mesélte Lajos bácsi, aki tavaly a Hortobágyot “hódította meg” lovaskocsival. Az oda és visszaút 9 napot vett igénybe.

Az idei utazás a tervek szerint rövidebb lesz. A nyeregszemle vasárnap délután ér véget, így a vásárhelyiek akkor indulnak, hogy hétfő estére hazaérjenek. A szerencsések találkozhatnak is a bátor lovasokkal, a Vásárhely-Mártély-Mindszent-Baks-Csanytelek-Tömörkény-Gátér-Kiskunfélegyháza útvonalon.

Megyeri József