Húsz esztendő után ismét Csongrád megye és azon belül Makó adhat otthont az Országos Honismereti Akadémiának. A Korona Konferenciaközpont dísztermében hétfőn Debreczeni-Droppán Béla, a Honismereti Szövetség elnöke nyitotta meg a negyvennegyedik akadémiát. Nem csupán az ország különböző pontjairól, hanem szinte az egész Kárpát-medencéből érkeztek honismerettel foglalkozó szakemberek a július 8-ig tartó programsorozatra.

Az akadémia fővédnöke, Lázár János Miniszterelnöksége vezető miniszter, a térség országgyűlési képviselője beszédében kiemelte: a modern kommunikációs csatornákat kihasználva a honismeret nyithatna a fiatalabb generációk felé, hiszen így lehet megőrizni a szuverenitást és a lokálpatriotizmust. – A mai iskolai történelemkönyvek nagyon keveset foglalkoznak a honismerettel, a világban történtekkel pedig jóval szélesebb körben, meg kellene fordítani ezt az arányt – vélekedett a politikus.

Farkas Éva Erzsébet polgármester köszöntéjében arra is kitért, hogy július 3-a és 8-a között Makó lett a honismeret fővárosa, hiszen ezekben a napokban a magyarság figyelmét erre a településre irányítja ez a rendezvény. – Ennek a mozgalomnak a városunkban több évtizedes hagyománya van, ami a helyi honismereti körnek köszönhető – tette hozzá a polgármester, a rendezvény egyik védnöke.

Az akadémia másik védnöke, Kakas Béla, a Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke elmondta: számára mindig nagyon kedves és fontos, ha a megyében valami olyan esemény zajlik, ami nem csupán a helyieket, hanem ennél jóval szélesebb réteget érdekel. A közgyűlés elnökének az ezzel kapcsolatos gondolatait itt hallja:

##audio:3024##

Munkatársunktól. K.