Kocsis Imrének a szülővárosában, Makón június végén nyitották meg az emlékkiállítását. A tavaly elhunyt Munkácsy-díjas festő- és grafikusművész családja is eljött az eseményre. Az ünnepség után az alkotó özvegye, Kisfalusi Márta egy bejelentést tett, miszerint férje egyik munkáját a városnak ajándékozza. A Viktória című képet Farkas Éva Erzsébet polgármester vette át az özvegytől.

– Kocsis Imrének nem csupán a kulcslyuk, hanem a pálma is az egyik fontos motívuma volt – nyilatkozta Karsai Ildikó grafikusművész, a Hagymaház Galéria vezetője. A nyolcvanas évektől ábrázolta elsősorban a béke ezen szimbólumát a művész. A városnak adományozott képen is ez az ág szerepel a központi helyen. A pálmába kapaszkodó figura pedig nem más, mint maga Kocsis Imre.

– Kocsis Imre különböző korszakaiban gyakran tűnnek fel szimbólumként az úgynevezett egyszerű elemek, mint például a már említett kulcslyukon és pálmán kívül a lepke, hiszen nem csupán kiváló képzőművész, hanem lepkegyűjtő is volt – folytatta Karsai Ildikó. A pálma-motívum részleteit tőle hallja:

##audio:3017##

A makói József Attila Múzeumban augusztus 15-ig tekinthető meg az emlékkiállítás, így az ajándékba kapott festmény is. Az önkormányzat még keresi azt a helyet, ahol a későbbiekben méltóképpen elhelyezhetik a Viktóriát.

Munkatársunktól. K.