Elhunyt Bud Spencer

Nyolcvanhat éves korában elhunyt Carlo Pedersoli, művésznevén Bud Spencer olasz színész, egykori úszó és vízilabdázó.

Merjünk kérdezni az orvosunktól

Az egészségműveltség fejlesztése többszereplős feladat, amelyben a legfontosabb tényező maga az ember, aki az egészségéért mindent meg kell, hogy tegyen. Épkézláb című magazinunkban erről beszélgettünk ma Dr. Ciortea Péter aneszteziológus belgyógyásszal.

Gazdát cserélt az elnöki lánc

Évzáró ülését tartotta hétfő este a Hódmezővásárhelyi Rotary Club. A rendezvényen Szabó Ágnes adta át az elnöki láncot dr. Pálinkó Mihálynak.

A hivatal felújítására pályáznak

100 millió forintos pályázati forrásból újítaná fel a polgármesteri hivatalát Mindszent. - hangzott el a település hétfői rendkívüli testületi ülésén.

Nem okozott csalódást a Hó(l)dfény

Harmadik alkalommal szervezték meg Hódmezővásárhely sétálóutcáján a Hó(l)dfényfesztivált. Ezzel kapcsolatban kértük meg Varga Anikót, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ intézményvezetőjét, hogy értékelje a kétnapos rendezvényt.

Elkerülte a vihar a fesztivált

Kegyes volt az időjárás a hétvégi VII. Kéktó Fesztiválhoz. A programok ragyogó napsütésben zajlottak és a vasárnap délutáni vihar is megkímélte a rendezvényt.

Bárki húzhatja a rétestésztát

Pénteken veszi kezdetét a XIII. Homokháti Sokadalom és VII. Dél-alföldi Rétes Fesztivál Mórahalmon, ahol a rengeteg zenei élmény mellett akár még a réteskészítés fortélyait is megtanulhatjuk. 

Negyven fa az úttesten

Több épület és autó is megrongálódott a hétvégi viharokban - olvasható a katasztrófavédelem közleményében.

A bolygó hollandival nyit a Szabadtéri

Sci-fi cowboyok, gyönyörűen világított, hatalmas földgömb, nyolc méter magas híd az űrállomáson, libabőrt okozó hazai operahangok és az “álmodozó” Paul Potts A bolygó hollandi színpadán: pénteken ezzel az előadással startol a 85 éves Szegedi Szabadtéri Játékok. Hogy mire számíthatnak a nézők, arról a munka lázában égő stáb beszélt a sajtónak a minap.

Mindenkit elvarázsol a Patkó Lovas Színház

A mórahalmi Patkó Lovas Színházban hétvégén kezdődött el az évad, de a csoda egészen a nyár végéig folytatódik. Erről beszélgettünk a hétfői Napraforgóban műsorunk vendégével, Duka Félixszel, a Móranet Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezető igazgatójával. 

Elkezdődött az aratás

Az őszi árpa, a repce és a magborsó betakarításával elkezdődött az aratás Békés megyében, a munkálatokat a sok csapadék miatt felázott talaj hátráltatja - mondta a megyei aratási koordinációs bizottság elnöke a testület ülése után hétfőn az MTI-nek.

Napokon belül kész a Hódi Pál és a Bakay utca

Az utolsó simításokat végzik Hódmezővásárhelyen a Hódi Pál és a Bakay utcákon. A felújítás után a Hódi Pálon nem lehet parkolni. A részletekről Vágó János önkormányzati képviselő tartott sajtótájékoztatót hétfőn. 

Új járda épül a makói sugárúton

A közmunkaprogram keretében járda építését kezdték el a makói Lonovics sugárút azon részein, ahol széttöredezett a régi. A tervek szerint júliusban be is fejezik a munkálatokat. A lakóknak egy fillérjébe sem kerül, mivel az önkormányzat - a költségmegtakarításának köszönhetően – fedezni tudja az egész beruházást.

Jut pluszforrás az egészségügyre

Az idén négymilliárd forinttal kapnak többet az alapellátásban dolgozó védőnők és fogorvosok, a háziorvosi praxisoknak pedig összességében 10 milliárd forint pluszforrást biztosít a kormány - erről az egészségügyért felelős államtitkár beszélt az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

Ma délután utazik haza a magyar válogatott

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) azt kéri a szurkolóktól, hogy hétfőn ne a Liszt Ferenc Repülőtéren fogadják a franciaországi Európa-bajnokságról hazatérő válogatottat, amely az Európa-bajnokság vasárnapi nyolcaddöntőjében a belgáktól elszenvedett 4-0-s vereséggel esett ki.

Múzeumkerti pásztortűz

Szép időben sokan jöttek el a nyárindító Pásztortűz Estre. A magyar népzene hangjai mellett vidám társaságok alakultak ki a múzeum kertjében A Pásztortűz Egyesület céljának megfelelően a magyar népi kultúra népszerűsítését.