A munkacsoportban részt vevő három miniszternek a jövő pénteki kormányülésre kell jelentést készítenie a bevándorlás jogi szabályozásával kapcsolatos aktuális helyzetről az Európai Unió és Magyarország viszonylatában. Megvizsgálják majd például az EU jogalkotási folyamatát – például a kötelező kvótával kapcsolatban -, a V4-es együttműködést és a népszavazási kilátásokat is – tájékoztatott Lázár János.

“Magyarországon nem fogadunk be senkit sem, Magyarországon nincs szükség bevándorlásra” – ismételte meg a kormány álláspontját.

A Franciaországban zajló labdarúgó Európa-bajnokságra kitérve megerősítette azt a külügyi közlést, amely szerint nem övezi kiemelt veszély a Magyarországgal kapcsolatos rendezvényeket, ugyanakkor az egész Eb fokozott veszélynek van kitéve.

A kabinet nyári munkarendjéről Lázár János úgy fogalmazott, a kormány nincs szabadságon, és nem is tervezi, hogy szabadságra megy.

További béremelések várhatók

A háziorvosi béreket firtató kérdésre a miniszter elmondta: a háziorvosok praxisára fordított összeget idén is növelik, az erre szánt pénz, 10 milliárd forint rendelkezésre áll. A tárgyalások a szaktárca és a kamara között arról folynak, hogy a háziorvosok egyformán kapják az emelést vagy differenciáltan, illetve arról is egyeztetnek, hogy az állami szakrendelőkben dolgozó fogorvosok és a védőnők hogyan részesülhetnek emelésben.

Arra a felvetésre, eldőlt-e már, hogy a középfokú végzettségű bölcsődei dolgozók jövőre mekkora béremelést kapnak, a Miniszterelnökség vezetője azt közölte: eldőlt, bérkiegészítést kapnak, ami országos szinten 7 milliárd forintot tesz ki.

Az adózás egyszerűsítése az őszi jogalkotási program része

Az őszi jogalkotási program fontos részének nevezte az adózás egyszerűsítését a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Lázár János elmondta: jövő héten tárgyalnak a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával erről, és azzal kapcsolatban is kikérik a véleményüket, hogyan gyorsítható az uniós források kifizetése.

Beszámolt arról: a bürokráciacsökkentés jegyében mintegy 80 törvény módosítását kezdeményezik ősszel.

Emlékeztetett: mintegy 40 háttérintézménnyel kapcsolatban hozott döntést a bürokráciacsökkentés keretében múlt héten a kormány. Az ezek tárcákba olvadásával kapcsolatos feladatokat a nyár komoly kihívásának nevezte a miniszter, rámutatva: a minisztériumoknak 20 százalékos költségcsökkentéssel kell számolniuk, ez azonban dologi és személyi kiadásokból is megspórolható. Hangsúlyozta: a tárcavezetők döntése, hogy ezt hogyan valósítják meg, ő azonban mintegy háromezer ember elbocsátását tartja kívánatosnak.

Mint mondta, a jogszabályok legfeljebb hathavi fizetést biztosítanak végkielégítésként az elbocsátottaknak, emellett azok a munkaadók kaphatnak járulékkedvezményt, aki számukra munkát biztosítanak. Úgy fogalmazott: alul maradt abban az álláspontjában, hogy magasabb végkielégítéssel engedjék el azokat, akik vállalják, hogy nem térnek vissza a közigazgatásba, hanem saját maguk foglalkoztatóivá válnak.

Meg kell erősíteni a magyar feldolgozóipart és kiskereskedelmet

Beszélt arról is, hogy a magyar feldolgozóipart és élelmiszer-kiskereskedelmet meg kell erősíteni, a kormány ennek megvalósításáról társadalmi egyeztetést kezdeményez az agrár- és az iparkamarával, valamint más ágazati érdekképviseletekkel.

Lázár János úgy fogalmazott: a multinacionális nagyvállalatok egy részének ideje volna elhagyni az országot ahelyett, hogy “Magyarországra zúdítja Európa élelmiszer-ipari szemetét”.

A miniszter szerint a magyarországi agrártermelés akkor tudna boldogulni, ha a feldolgozóipar magyar kézben lenne, és a magyar feldolgozók szempontjai érvényesülnének a kiskereskedelemben. Az ország egyik legsúlyosabb versenyhátrányának tartja ugyanis, hogy az agrártermelők ki vannak szolgáltatva a kiskereskedelemnek, miután maga a feldolgozóipar is kiszolgáltatott “a multinacionális, külföldi kézben lévő kiskereskedelemnek”.

Közölte: a feldolgozóipar megerősítésére 100 milliárd forintot különítenek el a gazdasági és innovációs európai uniós pénzekben, 20 milliárd forintot pedig megnyitnak a közepes és nagyvállalatok előtt a vidékfejlesztési operatív programban.

A kormány meg fogja tárgyalni a tejágazat helyzetét is – tette hozzá, megjegyezve, erős lobbi zajlik azért, hogy az UHT tej áfáját is csökkentsék.

Az idei költségvetés kiállja az idő próbáját

Lázár János kitért az idei és a jövő évi büdzsére is. Azt mondta, az idei költségvetés kiállja az idő próbáját, jövőre pedig fontos cél lesz az adósság csökkentése, a gazdaság növekedése mellett.

Beszámolt arról is: szeptemberben kerül a Ház elé az a törvényjavaslat, amely az állami földek eladásából származó bevételekről dönt. Mint mondta, egy elképzelés szerint ezt a forrást is az államadósság csökkentésére költenék.

Az építésügyi könnyítésekkel kapcsolatban azt emelte ki: idén májusig 13 ezer lakás- és házépítést jelentettek be, míg tavaly egész évben hétezret. A szerződésállomány folyamatosan növekszik – fűzte hozzá.

Jelentős közlekedésfejlesztésről dönt a kormány jövő héten

A kormány a jövő heti ülésén véglegesíti a 2022-ig megépülő vagy fejlesztendő közutak és vasútvonalak körét. Elmondta: cél, hogy az autópályák az országhatárig érjenek, de az is, hogy a megyei jogú városokat bekössék a fontosabb úthálózatba. A fontosabb közlekedési csomópontok fejlesztéséről is szólt.

Az eldöntendő nagy kérdések körébe sorolta még az elővárosi vasútépítést, vagy az M3-as metró felújításának kérdését.

A kormány egy balatoni körvasút építéséről is döntést hoz – fűzte hozzá. 500 milliárd forintból korszerűsítenék mind az északi, mind a déli part hálózatát – mutatott rá.

Megemlítette egyúttal, hogy a kormány múlt héten elfogadta a buszgyártási stratégiát, amelynek célja a magyar buszgyártás talpra állítása, valamint az, hogy a gazdasági növekedés a járműgyártás egy új területével erősödjön. Minden állami vagy önkormányzati vállalat, amely Magyarországon autóbuszt üzemeltet, adjon esélyt a magyar buszgyártóknak – szorgalmazta.

Tudatta ugyanakkor, hogy a kormány nem döntött a budapesti közlekedés kérdéseiről, várják Tarlós István főpolgármestert a kabinet jövő heti vagy júliusi ülésére.

Fiktív szerződésekkel sem szerezhetnek külföldi állampolgárok magyar földet

Azzal kapcsolatban, hogy a földtörvény miatt bírósági keresetet indított Magyarország ellen az Európai Bizottság, a miniszter kifejtette: a brüsszeli testület és Magyarország között vita alakult ki a földhöz kapcsolódó haszonélvezeti jog törvényi megszüntetése ügyében. Az előzmény – mondta -, hogy az osztrák határnál osztrák gazdák “fiktív szerződésekkel és haszonélvezeti joggal manipulálva próbálták magyar földterületek tulajdonjogát megszerezni”, erre válaszul a magyar törvényhozás ezeket érvénytelenné nyilvánította. A bírósági eljárás – nyilván osztrák panaszra – mintegy 200 gazda ügyében zajlik – tette hozzá.

A magyar álláspontot védhetőnek tartja, jelezte ugyanakkor, hogy készek elszámolni az érintett gazdákkal, arra viszont nincs lehetőség, hogy külföldi állampolgár földet szerezzen Magyarországon.

Csökken, ám újratermelődik a kórházak adósságállománya

Az egészségügy rendbetételét firtató kérdésre fontosnak tartotta, hogy a finanszírozás és az ellenőrzés az egészségügyért felelős miniszter kezében legyen.

Lázár János megismételte: a kormányzati struktúra egyszerűsítéseként a minisztériumok stratégiai döntéseket hoznak, és a jogalkotást készítik elő, míg a végrehajtást “kormányzati ügynökségekre” kell bízni, például a Magyar Államkincstárra, amely a nyugdíjaktól a segélyeken át az uniós forrásokig a kifizetéseket végzi majd. A hatósági feladatokat pedig a járási és kormányhivatalok látják el.

Lázár János kérdésre a kórházak idei adósságállományát 50-60 milliárd forintra becsülte, amely ugyan tendenciájában csökken, ám mindig újratermelődik – jegyezte meg. Hangsúlyozta: az állam vállalja az adósság kifizetését, ám fontos kivizsgálni azt is, az mitől keletkezik.

A Brexitre vonatkozó kérdésre Kovács Zoltán kormányszóvivő úgy felelt: a költségvetés tartalékából fedezhető minden olyan lépés, amellyel a döntés kezelhető. Lázár János ezt azzal egészítette ki: a britek döntést – bármilyen irányba is mozdulnak el – tiszteletben tartja Magyarország.

A miniszter megerősítette: Orbán Viktor, ahogy naptára engedi, minden megyei jogú városba ellátogat a Modern városok program keretében.

Kijelentette azt is: a jelenleg a Néprajzi Múzeumnak helyet adó, ám a Kúriának létesült épületet vissza kell adni a Kúriának. Zajlanak a tárgyalások a Politikatörténeti Intézet kiköltözéséről, ám ezek eddig még nem vezettek eredményre.

Egyes sajtóorgánumok esetleges tulajdonosváltásával kapcsolatos értesülésekre – kérdésre – Lázár János úgy reagált: a kormány nem foglalkozik a magyar sajtótermékek sorsával, ez egy szabad médiapiac, mindenki azt csinál, amit akar.

A Spéder Zoltán FHB-vezetővel szembeni eljárásokat firtató kérdésre Lázár János azt felelte: nem kíván kommentálni folyamatban lévő nyomozásokat, büntetőeljárásokat. Annyit mondott, hogy a kormány fontosnak és sikeresnek tartja a takarékszövetkezeti integrációt.

Egy másik kérdésre közölte: három olyan ügyről tud, amelyben nyomozás zajlik, és amelyben FHB-érdekeltségek felmerültek. Azért van erről tudomása – folytatta -, mert a minisztériumához tartozó Magyar Postától történt adatigénylés. A rendőrség azokat az iratokat kérte be, amelyek a posta pénzszállító cégének értékesítésével kapcsolatosak – tájékoztatott, kijelentve, hogy a törvényi előírásokat betartva adták el a társaságot.

“A Miniszterelnökséghez vagy a Magyar Fejlesztési Bankhoz tartozó állami vállalatoknál bárki bármit bármikor megvizsgálhat. Amikor gazdasági lépéseket tettünk, kormányfelhatalmazással és a magyar törvények betartásával tették az ott dolgozó kollégák” – fejtette ki, hangsúlyozva, hogy minden döntésükért vállalják a felelősségüket.

(Forrás: mti.hu, fotó, videó: kormany.hu)