Több mint 5 millió forintos támogatást nyújtott Székkutas önkormányzata a művelődési ház pincéjében található szórakozó egység felújítására, amelyből nem csak a vendégtér, hanem a mosdók, a kiszolgáló helyek is megújultak, de fűtéskorszerűsítés, vízszigetelés, a vizesblokk és az elektromos rendszer konstrukciója is megtörtént.

„Korábban a településünkön nem igazán volt kifőzde vagy étkezési lehetőség. A helyieknek nem volt arra lehetőségük, hogy vendégeiket megvacsoráztassák valahol. A felújított Pince Kluban viszont erre van lehetőség pizza, hamburger és pár héten belül sültek formájában is. Egy jól kinéző, nagyon innovatív megoldásokkal megépített helyről van szó, ami az itt élők komfort érzetét javíthatja.” – mondta el Szél István polgármester.

Forrai Tibor tulajdonos hozzátette: „Köszönjük a támogatást az önkormányzatnak, hiszen ez nagyban hozzájárult a mostani kinézethez. Az italkínálat is bővült, de a jövőben a fiatalok és az idősek számára is szeretnék szórakozási lehetőségeket nyújtani.”

Retro diszkó, élőzenés estek is szerepelnek a tervek között, amennyiben a vendégek részéről erre igény lesz. A jelenleg is futó labdarúgó Európa-bajnokság ideje alatt, az EB terasz is várja a foci szerelmeseit.

szcs