Izgalmas és jó meccset játszottak a felek a Halesz sori pályán, az egy héttel korábbi, Astros elleni, kissé megilletődött játéknak pedig nyoma sem volt a Beavers részéről. A Hódok összeszedetten és kiváló játékkal már 7-2-re mentek az első inninget követően és habár a folytatásban nem jöttek a pontok, jó védekezéssel sikerült megtartani a vezetést, olyannyira, hogy a hazaiaknak már nem is kellett utoljára támadniuk.

A mostani sikernek köszönhetően, akár a csoportelsőség is meglehet a Hódok számára, hiszen az alapszakaszból csupán két mérkőzés van hátra – mindkettő idegenben, előbb a Nemesvámos ellen, majd a Budapest Reds következik.

„Azt a formát hoztuk, amit az Astros elleni meccsen is kellett volna. Egyben volt a csapat, jó irányba mentünk, talán nem annyira izgultunk, inkább az esélytelenek nyugalmával léptünk pályára, felálltunk, hogy lesz, ami lesz. Gazsó Bence, a dobónk nagyon jó formában volt, de Csanki Tamás is remekül védekezett, ugrott, vetődött. Jó hangulatú mérkőzés volt, a Nagykanizsa is így nyilatkozott.” – mondta kérdésünkre Varga Viktor, a csapat játékosa, a sportegyesület elnöke.

szcs