A kishomoki csatornázás fizikailag lezárult 2015 őszén. A beruházás időközben 100%-os támogatást kapott, így az a pénz, amelyet az érintettek gyűjtöttek a költségek fedezésére, nem lett felhasználva, tehát ez visszajár. Azaz, azok az ingatlantulajdonosok, akik a Víziközmű Társulat érdekeltségi körébe tartozóan befizették a csatornázáshoz tartozó havi részletet, most visszakapják a befizetett összeget.

Benkő Zsolt azt a tájékoztatást adta, hogy néhány napon belül mindenki fog kapni egy levelet, amelyben egy adategyeztetés lesz, és „ezen dokumentumok visszaérkezésének függvényében elkezdődhetnek a visszafizetések”. Kérte, hogy aki a havi 2.700.- Ft-ot eddig fizette, az ezt befejezheti. Ez az összeg nagyságrendileg több mint 50 millió forint. Mivel ennek az összegnek kamata is van, így a kamatokkal növelt összeg jár vissza, arányosan leosztva. Ezeket a papírokat a Lakosságszolgálati Irodában lehet majd leadni. „Nem vonnak le szerződéskötési díjat, ugyanis az az első részlet befizetésével egyidőben már megtörtént” – pontosított Benkő Zsolt lakossági kérdésre.

Azoknál, akik a Fundamenta Lakáskasszás megoldást választották, kicsit más a helyzet. Jelen pillanatban 3 év körül jár a szerződés, így a képviselő azt javasolta, hogy érdemes a négyéves ciklust kivárni, hiszen ekkor jár majd a 30%-os állami támogatás. Az ilyen megoldást választók is a napokban levélben értesülnek majd a részletekről, valamint 2-3 név és telefonszám is szerepel majd a tájékoztatókban, akiket felkeresve segítséget kaphat, ha erre szüksége van – hangzott el a fórumon.

Azt is hangsúlyozták, hogy a fundamentások esetén nem vonatkozik az imént citált kamattal növelt összeg, ugyanis ezt a pénzt a Fundamenta kezelte. Valamint az is elhangzott, hogy aki átutalási megbízással rendezte eddig, annak a lemondáshoz ezt vissza kell vonnia. A szerződés felbontásának 2-3 hónap az átfutási ideje.

A kérdések részben érdeklődtek, hogy mennyibe kerül nekünk a Közmű Társulat működése. Erre azt a választ kapták, hogy amint megtörténik az elszámolás, akkor tudnak majd pontosat mondani, de erről mindenkit tájékoztatni fognak.

Meddig kell a rákötéseket elvégezni? – hangzott a kérdés, „ június 30-a után talajterhelési díjat kell fizetnie annak, aki a rákötést nem végezte el” – így pedig a válasz. Természetesen ott, ahol nincs szennyvízkibocsátás, ott nincs talajterhelési díj – tudatták a fórum során.

„Amióta ön a képviselő, mindig kérem a kátyúzás munkálatait. Mikor lesz?” –> „A kátyúzások elkezdődtek május 23-án, jelenleg Susán városrészben kátyúznak. Pontosan nem tudom megmondani, hogy mikor érnek ide, mert ilyenkor az egész városrészt igyekeznek lekátyúzni, de jönni fognak Kishomokra is” – mondta el Benkő Zsolt.

A megjelentek kérték, hogy a 47-es út melletti kerékpárút világítását rakják rendbe, ugyanis elég hektikusan működik, hol igen, hol nem. –> Ezt egy vállalkozó csinálta, el is készült, de kifizetve nem lett éppen a hiba miatt. Így a vállalkozónak érdekében áll ezt elvégezni, hogy hozzájusson a pénzéhez” – fogalmazott Hegedűs László.

Azoknak, akiknek árammal működtetett átemelő lett beszerelve, azoknak a szennyvízdíjból bruttó 15 Ft kedvezmény jár. Azonban arra tettek említést, hogy mindenkinek típusszerződést adtak, amelyet többen nem is írtak alá, ugyanis ez a kedvezmény nem szerepelt benne. Így jelenleg nincs érvényes szerződésük néhányuknak, holott, a díjat fizetik. –> Ennek az ügynek utána fognak járni, és tájékoztatják az érintetteket.

Beszakadt árokszél problémáját garanciálisan javítani fogják – hangzott el a fórumon. Panasz érkezett, hogy a Kásaerdőt szemét-lerakóhelynek használják. Erre úgy reagált Benkő Zsolt, hogy ellenőrizni fogja folyamatosan az új szemétszállító cég, hogy kinek nincs szerződése velük, és a potyautasokat ki fogják szűrni, így valószínűleg nem hordják majd oda.

Majd arról is tájékoztatást adott a képviselő, hogy rövidesen fiatal családok kapják meg a kishomoki területet. Így a 19 önkormányzati telekből, amelyeket kedvezményesen hirdettek meg, közel 10 család jelentkezett, ezekről hamarosan döntés születik. Valamint arról számolt be a megjelenteknek, hogy tervez az önkormányzat létrehozni közösségi tereket, így Kishomokon egy játszótér és focipálya vágyát vezette elő a képviselő. Valamint elmondta, hogy a jövőben egy közösségi ház (olvasóköri épület) is a tervek között szerepel.

 

 

G.