Deszken rendezték meg a SZEGEDma.hu Csongrád megyei Magyar Kupa döntőjét, ahol biztos volt, hogy új győztest aratnak, hiszen sem a Kiskundorozsma, sem a Sándorfalva nem hódította el korábban ezt a címet.

Az első negyedóra komolyabb helyzet nélkül telt, a csapatok inkább óvatos focit játszottak, ám a 16. percben szinte a semmiből érkezett az első sándorfalvi gól. Egy beadást követően a védők megfeledkeztek Gémes Bencéről, aki közelről nem hibázott, megszerezte csapata számára a vezetést. A gólnak hála kicsit felélénkült a mérkőzés, a Dorozsma is tudott helyzeteket kialakítani, de a Sándorfalva is igyekezett növelni az előnyt.

A 38. percig kellett várni a következő találatra, a Kiskundorozsma játékosa Katona Zsolt volt gyorsabb, mint a kapuból kirontó ellenfél kapusa, Ábrahám Tamás. Katona a hálóba fejelt, így újra egyenlően álltak a csapatok. Nagyon úgy tűnt, hogy a szünetig már nem változik a helyzet, ám a hosszabbítás perceiben ismét Gémesen volt a sor, a védők egy szabadrúgásnál hagyták ismét szabadon a játékost, aki ezúttal fejjel volt eredményes.

A második játékrész elején az első félidő kezdő percei ismétlődtek meg, komolyabb helyzet nem alakult ki, ám ezt követően büntetőhöz jutott a Kiskundorozsma. A labda a tizenhatoson belül pattant sándorfalvi kézre, amiért Kócsó Tibor a tizenegyes pontra mutatott. Katona állt a labda mögé és habár elsőre nem járt szerencsével, a kipattanót már bevágta.

A folytatás kevés helyzetet hozott, de párharcok és kemény ütközések tarkították a döntő összecsapást. A falviak egy öngóllal jutottak ismét előnyhöz, már az utolsó negyedórában, Makai Árpád igyekezett menteni egy beadást, a labda azonban végül saját csapata kapujában kötött ki.

A 83. percben aztán végleg eldőlt a kupa sorsa, Lovas Tamás volt eredményes, aki a Makai Kornél lövését követő kipattanót tessékelte Udvari kapujába.

Ezzel a Sándorfalva első ízben hódította el a megyei kupát.

SZEGEDma.hu Csongrád Megyei Magyar Kupa döntő:

Kiskundorozsmai ESK – Sándorfalva SK 2-4 (1-2)
Deszk, 300 néző. Vezette: Kócsó Tibor Zsolt (Lászlai Róbert, Gáleg Ferenc Lajos)
Kiskundorozsma: Udvari – Marjanucz, Mészáros (Makai, 51′), Molnár K., Ottlik, Molnár B., Füleki, Géczi (Szabó A., 59′), Katona, Illés, Farkas I. F. Játékos-edző: Fazekas István.
Sándorfalva: Ábrahám – Márki, Dargó, Farkas II. F., Széll, Kanász (Kertész, 80′), Tóth Lu. (Lovas, 57′), Kovács (Törköly – a szünetben), Tóth Lá. (Vékes, 60′), Antal, Gémes.Vezetőedző: Antal Róbert.
Gólszerzők: Katona (38′, 56′, büntetőből) ill. Gémes (16′, 45 1′), Makai (76′, öngól), Lovas (83′)
Sárga lap: Molnár K. (82′), ill. Gémes (89′).

szcs

Fotó: szegedma.hu