Lehet meggyes rétes ízű vagy korianderes, az Év fagylaltja verseny egyetlen kikötése a kötelező kategóriában, hogy a meggy ihlesse az alkotásokat. A kreativitás külön pontozandó a versenyízeknél, azonban mint azt Selmeczi Lászlótól, a Magyar Cukrász Cukrász Ipartestület társelnökétől megtudtuk, nem feltétlenül ez viszi győzelemre a versenyzőket. A hagyományos ízek is kiérdemelhetik az Év fagylaltja címet, akárcsak tavaly az Opera Royal névre keresztelt csoki ízű fagyi.

“Négy kategóriában hirdetünk eredményt. Az egyik a kézműves fagylalt kategória, amit minden cukrásznak saját kezűleg kell előállítania; a másik a kényelmi termékekkel, például porkeverékkel készült fagylaltok; harmadik az alapanyag forgalmazók versenye; míg a negyedik az úgynevezett mentes kategória, ahol többek között glutén és cukormentes fagylaltok versenyeznek” – utalt rá a cukrász ipartestület társelnöke, milyen nehéz dolga van a 14 tagból álló szakmai és közönségzsűrinek. Az ítészek Gyulától Győrig a legjobb cukrászdák mesterei közül kerültek ki, míg a “civil” zsűritagok között köszöntötték Ördög Nórát, és a nemrégiben cukrászvizsgát tett Liptai Claudiát.

A mai napra több mázsa fagylalt készült, minden ízben és kategóriában egy-egy tégellyel. A pénteken újranyitott Nagy Virág cukrászda nemcsak tökéletes alkalmat, hanem remek helyszínt is biztosított az Év fagylaltja versenynek. Gyuris László tulajdonostól megtudtuk, már idén januárban lefixálták a helyszínt, hiszen infrastrukturális szempontból nem minden cukrászda alkalmas a verseny lebonyolítására. “Általában a soltvadkerti Korona Cukrászda, Szervánszky László cukrászmester szokta a helyszínt adni, de mivel ő nem idén nem vállalta, minket kerestek fel a lehetőséggel” – mondta portálunk érdeklődésére Gyuris László.

A Vezúv fantázianevet viseli az Év fagylaltja

Egy tejes alapú csokoládés, kakaós, karamelles, meggyes öntettel díszített kézműves finomság nyerte el idén az Év fagylaltja címet. Az ötlet a fővárosi Nándori Cukrászda cukrászáé, Hiczkó Henriettáé. A cukrász tavaly is indult az Év fagylaltja címért, akkor a Tavaszi gyógyírrel nyert bronzérmet a szabadon választható, úgynevezett mentes kategóriában.

A Virág cukrászdák tövében rendezett Év fagylaltja versenyre nemcsak napközben érdemes kilátogatni, a szegediek várhatóan 18 óra után kedvezményes áron kóstolhatják meg a versenyfagyikat.

Forrás: szegedma.hu