A Nemzeti Összetartozás Napjára emlékeztek meg pénteken Makón a Hősi Emlékműnél. Hat esztendővel ezelőtt az Országgyűlés Trianon Emléknapjává nyilvánította június 4-ét. Ennek tiszteletére országszerte ünnepségeket szerveznek, szerveztek. A makói megemlékezés során Halmágyi Pál nyugalmazott múzeumigazgató mondott beszédet, melynek részleteit itt hallja:

##audio:2907##

A Forgatós Táncegyüttes egy igen szívszorító táncjátékot adott elő. A Nem, nem, soha! című produkció során elsősorban zenével és tánccal mutatták be azt a sorsfordító történelmi döntést, mely kapcsán Magyarország elvesztette területének nagy részét és milliók kerültek az új államhatárokon kívülre.

A táncjátékban Doktor László és együttese bepillantást engedett abba, vajon mit érezhettek azok, akik 1920-ban hirtelen egy új országba találták magukat úgy, hogy el sem hagyták otthonukat. A nézők közül sokaknak könnyet csalt a szemébe a bemutató. Molnár Bettina és Kínyó Kata pedig dalban szólaltatta meg a magyarság fájdalmát.

Az ünnepségén végén az önkormányzat nevében Farkas Éva Erzsébet polgármester, Czirbus Gábor alpolgármester és dr. Bálint-Hankóczy Beatrix jegyző megkoszorúzta az emlékművet. Rajtuk kívül a kisebbségi önkormányzatok, hivatalok, iskolák és civil szervezetek képviselői is elhelyezték a tisztelet virágait a szobor talpazatánál.

Munkatársunktól. K.