– A program keretében 1 millió 350 ezer forintot nyertünk – mondta Györgyiné Felföldi Éva. A Csanyteleki Szent László Általános Iskola pedagógusa elmondta, ezáltal összesen 41 diák és 6 pedagógus utazott az erdélyi Gyergyóújfalura és környékére. A kiránduláson – amely május 3 és 7 között tartott – a csanyteleki intézmény a csongrádi Széchenyi István Általános Iskolával és a Felgyői Általános Iskolával közösen vett részt.

A gyerekek felkeresték testvériskolájukat, az Elekes Vencel Általános Iskolát, ahol fát ültettek és focimeccset játszottak.  Természetesen a környékbeli nevezetességekhez, többek között a Gyilkos-tóhoz, Marosvásárhelyre és a Tordai sóbányához is ellátogattak.

– A hetedikesek baráti kapcsolatot alakítottak ki határon túli társaikkal. Voltak kiemelkedő események, például nagyon tetszett nekik a közös táncház és a Békás-szorosban tett séta – tudtuk meg Györgyiné Felföldi Évától, aki hozzátette, a tanulók felejthetetlen élményekkel tértek haza.

Megyeri József