Palacsintás gyermeknap - Galériával! 10

 

A hagyományokhoz híven a maroslelei önkormányzat most is megrendezte a községi gyermeknapot. A faluház udvarát pénteken birtokba is vették a gyerkőcök, valamint szüleik. – Elsősorban az óvodásokat és az általános iskolásokat vártuk, hiszen a programok nagy többsége nekik szólt – nyilatkozta Rék Renáta, a közösségi tér vezetője.

Még korábban meghirdették a Lánglovagok elnevezésű rajzversenyt, melyre rengeteg alkotás érkezett. A legjobb tűzoltós képeket ki is állították az udvaron, valamint díjazták alkotóikat. A rajzolás péntekről sem hiányozhatott, csak most papír helyett az aszfalton bontakozhattak ki a gyerekek. Az elmaradhatatlan ugrálóvár és a trambulin most is nagy sikert aratott.

Ahogy a gyermeknapnak, úgy a közben megrendezett zsibvásárnak is nagy hagyománya van. A község kis lakói ilyenkor cserélik el egymással a megunt dolgaikat, elsősorban játékaikat. A rendőrségi bemutató során az érdeklődők megtudhatták, hogy nem éppen kellemes viselet a biztonsági öltözék. Ezen kívül a rendőrnek gyorsnak és pontosnak kell lennie, ha lő.

Több mint tíz esztendeje sütik a gyermeknapon a palacsintát a Maroslelei Mozgáskorlátozottak Egyesületének asszonyai. – Közel 3600 adagnyival készültünk, nyolcan dolgozunk már délelőtt óta, hogy mindenkinek jusson ebből a finomságból – tudtuk meg az egyesület vezetőjétől, Megyeri Jánosnétől. A sütésről, valamint a felhasznált anyagokról a részleteket itt hallja:

##audio:2880##

Munkatársunktól. K.