Mivel a régi nagyon elhasználódott, s itt-ott már ki is lyukadt, emiatt elszivárgott a víz, fóliát kell cserélni Makó kedvenc tavában. A Petőfi parkban már javában dolgozik a kivitelező azon, hogy gyermeknapra elkészülhessen az összesen 250 négyzetméteres vízfelület. A munkálatokat pénteken Czirbus Gábor alpolgármester. Weszelyné Végsheő Henriett Mária önkormányzati képviselő és Baranyi Katalin főkertész is megtekintette.

– A szigeteléssel hamarosan végzünk, s ezt követően helyezzük el a különféle tavi növényeket – tudtuk meg a városi főkertésztől. Baranyi Katalin elmondta: a tó körül úgynevezett geotextíliát raknak le, melyre kavicsréteg kerül, ami a mechanikai védelmet ad. Amennyiben ezeket a munkafázisokat befejezik, fel is lehet tölteni vízzel a kis tavat.

A növényeken kívül állatok is benépesítik a tavacskát. – Jelenleg a Csanád vezér téri melegedő udvarán van egy konténerünk, s abban várják a halak, hogy az új otthonukba költözhessenek – folytatta Baranyi Katalin. Nem a kopoltyúsok lesznek az egyetlen állatok a vízben. Már régóta él néhány teknős is itt, melyek szintén visszakerülnek a felújítás után.

A Petőfi park tava évtizedek óta ad egy kis hűst a nyári forróságban. A betonaljzatra most rákerülő fólia meggátolja a szivárgást, s ezzel azt, hogy az elfolyó víz miatt eliszaposodjon a terület. Az önkormányzat saját forrásból 1,5 millió forintot költött a munkálatokra. Az új réteg mellett egy új szivattyút is beszereztek, ami biztosítja a teraszosan kialakított tó megfelelő vízellátást.

Munkatársunktól. K.