A tabella élén álló szentesi leány csapattal kellett először farkasszemet nézniük Kasza Károly tanítványainak. Az első negyedben mindösszesen egyetlen találat született, Kudella Máté talált be a játékrész végén. A folytatásban hamar egyenlített az ellenfél, ám Kudella ismét megszerezte a vezetést, Makán pedig növelte is az előnyt. A fordulás utáni szakasz 1-1-es döntetlent hozott, a szentesiek pedig a hajrára sem tudtak igazán megújulni, a vásárhelyiek pedig tudták tartani, sőt eggyel növelni is az előnyt, megszerezve ezzel a győzelemért járó pontokat.

HSA 2004 – Szentes Leány 7-4 (1-0, 2-1, 1-1, 3-2)

Szombaton a Vojvodina volt soron, Vladimir Obrovski fiai már az első negyedben elkezdték az előny kiépítését. A szerbek aktívabbak is voltak, a velük szemben álló vásárhelyi védelem pedig az első, második és harmadik játékrészben is 2-2 alkalommal kapitulált. Támadásban viszont nem tudtak válaszolni a Kasza tanítványok, amivel meg is pecsételődött a csapat sorsa ezen a találkozón. Az utolsó negyedet ugyan egálra hozták a srácok Kudella és Rébeli Szabó János is betalált, de ez már kevés volt a boldoguláshoz.

Vojvodina – HSA 2004 8-2 (2-0, 2-0, 2-0, 2-2)

Pár óra múlva aztán ismét medencébe ugrottak a vásárhelyi fiúk, a helyi Eger következett. A gólokért ez alkalommal is Kudella felelt vásárhelyi oldalon, az egriek viszont aktívabbak voltak. Az első negyedet egy góllal nyerték, a másodikban pedig egy gól született a részükről. A fordulás után pedig továbbnövelték előnyüket, így a záró részben elért 2-2-vel ez a meccs is elúszott.

HSA 2004 – Eger 3-7 (1-2, 0-1, 0-2, 2-2)

Másnap azonban újult erővel vágott bele meccseibe a csapat. A Nagyvárad ellen kezdhettek, ahol már az elején igyekeztek nyomatékosítani, hogy ez alkalommal pontokkal távoznának a medencéből – Kudella kétszer köszönt be, Bánfi Kornél pedig tovább egy találattal járult hozzá a gólok számához. Ezt követően azonban a Nagyvárad nyerte a játékrészt és csökkentette is előnyét. A fordulás után viszont ismét a Vásárhely dominált. Gólt nem engedélyeztek, Makán Róbert pedig két találatot is jegyzett. Ezzel pedig a hajrában született 2-2 már elégnek bizonyult a győzelemhez.

HSA 2004 – Nagyvárad 8-5 (3-1, 1-2, 2-0, 2-2)

Az 5. forduló utolsó meccsén egyértelműen a Kasza-fiúk voltak az esélyesebbek, a Szentes A csapata ugyanis a szezonban még nem tudott nyerni és egyetlen pontot sikerült gyűjteniük. A találkozón ennek megfelelően a Vásárhely akarata érvényesült. A fiúk mind a négy negyedet megnyerték, végül pedig 6 góllal voltak jobbak.

Szentes A – HSA 2004 3-9 (1-3, 0-1, 0-2, 2-3)

A csapat ezzel a teljesítménnyel jelenleg a dobogó 4. helyén áll, 34 ponttal.

szcs