Mint ahogy arról már beszámoltunk, Algyő kezdeményezte a nagyfai menekülttábor megszüntetését. A témával kapcsolatban márciusban megelőző nyilatkozatot írt alá négy település (Algyő, Hódmezővásárhely, Makó és Maroslele) polgármestere.

Márciusban nyilatkozatot küldtek Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének azzal, hogy (idézzük a nyilatkozat szövegét) „a jelentős közbiztonsági kockázat elkerülése érdekében kérjük, hogy haladéktalanul kerüljön megszüntetésre a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal által üzemeltett Algyő–Nagyfa befogadó állomás”.

A Belügyminisztériumtól megérkezett a válasz, aminek részleteiről Molnár Áron, Algyő polgármestere tartott sajtótájékoztatót csütörtökön.

Örömmel tudom tájékoztatni a nyilvánosságot, hogy ebben a levélben a belügyminiszter arról tájékoztat, hogy a nagyfai befogadó állomást a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal kiürítette. Ez annyit jelent, hogy a táborban nincs bevándorló, a tábor üres.” – mondta el Molnár Áron.

A polgármester kijelentette, hogy a pozitív válaszról értesítették Hódmezővásárhely, Makó és Maroslele polgármesterét is.

A Belügyminisztériumtól kapott levél továbbá tartalmazza, hogy a kormány figyelemmel kíséri a romániai határszakaszon történő migrációs helyzetet, és amennyiben indokolt, haladéktalanul elrendeli az ideiglenes határzár megépítését.

Szeretném megköszönni a kormánynak, hogy a polgármesterek által kért és a települések által 100 százalékosan támogatott kérést figyelembe vette. Köszönöm a belügyminiszternek, hogy ilyen gyorsan tudott ebben az ügyben intézkedni, és természetesen Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszternek, országgyűlési képviselőnek, hogy az ügy elindulhatott”. – tette hozzá a polgármester.

Sz.Viktor