Továbbra is ingyenesen biztosítja a város a vásárhelyieknek a nemzeti lobogót. A Diófa utcai ház tulajdonosával, Kalmár Zoltánnal közösen tartották a tájékoztatót. Kalmár Zoltán sajátkészítésű történelmi Magyarország címerrel és lobogóval is díszíti házát.

Így nyilatkozott: „Szerintem, a magyar öntudatot lehetne intenzívebben a köztudatba hozni, tanítani is kellene, hogy az utódok felé ezt át tudjuk adni.” Más nemzeteknél ez természetesebb, de nem azt kell utánoznunk, hanem egyszerűen megélni magyarságunkat – fogalmazott. Ő is igényelt, mert egy régi zászlaját megtépázta a szél.

Almási István arról szólt, hogy Hódmezővásárhely önkormányzata 2012 óta felajánlotta, hogy a nemzeti lobogót ingyenesen biztosítja azoknak, akik ezt igénylik. Ezt már több mint 2000-en igényelték – tudatta a polgármester.

„A jövőben Hegedűs Zoltán alpolgármester, Cseri Tamás és Vágó János képviselők – később a többi képviselő is – a saját körzetüket végigjárva felmérik majd, hogy kinek van erre szüksége. Ezenkívül online módon is meg lehet rendelni, mégpedig a www.hodmezovasarhely.hu honlapon. Mi azt szeretnénk, hogyha minden házon zászló lobogna, nemcsak ünnepeinkkor, hanem sima hétköznapjainkon is” – mondta el Almási István.

 

 

G.