– Az első részben szerepelt néhány nehezebb kérdés, de összességében úgy gondolom, hogy jól sikerült. A feladatok érintették az athéni demokráciát, valamint Károly Róbert, Mária Terézia és Sztálin korszakát is – mondta Sebők Anna. A Németh László Gimnázium és Általános Iskola tanulója négyes vagy ötös érdemjegyre számít, amit a szóbeli vizsgával megerősítene. A későbbiekben gyógypedagógus szeretne lenni.  A végzős lány kabalát is „segítségül hívott” az érettségi során: két karkötőt viselt a jobb karján.

A szintén Németh Lászlós Borbíró Balázs szerint nehéz volt a szerdai vizsga, ugyanis nem szereti a tantárgyat. Az elégséges, közepes osztályzatnak is örülne. Véleménye szerint a hétfői irodalom közepesen, a keddi matematika jól sikerült.

Horváth Balázs könnyűnek érezte a történelmet. – Az iszlám vallással, a nagy földrajzi felfedezésekkel, valamint az 1848-as és az 1956-os eseményekkel kapcsolatos kérdéseket is meg kellett oldanunk – sorolta a Kalmár Zsigmond Tagintézmény diákja, aki úgy gondolja, legalább egy négyest írt a délelőtt folyamán.

Megyeri József