Nem ez az első alkalom, hogy Hódmezővásárhelyen megrendezték a Mentők Napját, de ilyen komplex formában, amikor is alkalom adódott a civilszervezetek, egyesületek bemutatkozásának, ez volt az első.

A rendezvény főszervezői a Hódmezővásárhely és Térsége Életmentő Alapítvány és az Alföldi Szabadidő Egyesület volt, akiket a hódmezővásárhelyi önkormányzat több százezer forinttal támogatott meg ebből az alkalomból.

A mai május elseje amiatt jött létre, hogy bemutassuk az Országos Mentőszolgálat tevékenységét a nagyközönségnek, hogy milyen módon, milyen autókkal, eszközökkel dolgoznak a munkatársaink.” – mondta el Angyal Zsolt, a Hódmezővásárhely és Térsége Életmentő Alapítvány kuratóriumi elnöke.

Az érdeklődők láthattak motoros vezetéstechnikai tréninget, hagyományőrző huszárokat, májusfaállítást, baranta bemutatót, élethű baleseti szituációs bemutatókat, valamint motoros street fighter show-t is. Ezek mellett a gyerekek ügyességi vetélkedőn vehettek részt, valamint voltak kerékpáros ügyességi feladatok is.

A nap folyamán a Kossuth tér környékén veteránjárműveket csodálhatott meg a közönség.

Raffai Lajos egy restaurátor céget vezet. 1984-ben szerezte meg karosszéria lakatos és hegesztő szakmáját, és azóta csak autókkal foglalkozik. Az 50-es évekbeli autók felújítása 6 hónapot – 1 évet vesz igénybe, attól függően, mennyi tartozékot kell legyártaniuk.

Nagyon sok érdeklődő volt, ami számomra örömteli, ugyanakkor meg is lepődtem kicsit, hogy ennyi embert érdekel a dolog. Az egyik autónkra különösen sokan voltak kíváncsiak, ennek szinte minden részét kézzel gyártottuk.” – mondta el Raffai Lajos, aki még hozzátette, hogy szeretne képzést is indítani ezzel a szakmával kapcsolatban.

A szervezők gondoltak a gyerekekre is, akik ugráló várazhattak, arcot festethettek, aszfaltrajzot készíthettek, és még lufit is hajtogathattak.

Én úgy gondolom, hogy minden féleképpen sikeres volt a rendezvény, hiszen azt tapasztaltuk, hogy nagyon nagy területen oszlott el a megmozdulás, és mindenhol foglalkozások voltak, az emberek jól érezték magukat, és sokan kilátogattak ma ide a Kossuth térre.” – nyilatkozta Csikós Sándor, a Driver-Hood Kft. ügyvezetője, a rendezvény szponzora.

A nap egyik fénypontja a motoros street fighter show volt, amire rengetegen voltak kíváncsiak, és az extrém motorosok nem is okoztak csalódást a publikumnak.

Sz.Viktor