Hosszú utazás várt szombaton az algyői fiúkra az ózdi vendégszereplés okán. Simon Bence ráadásul egy iskolai gyakorlat miatt nem is tudott a csapattal tartani, a második félidőben tudott csatlakozni társaihoz.

Eddigre viszont már megvolt a megnyugtatónak tűnő algyői előny, hattal mentek a vendégek. Az Ózd ugyan próbált meglépni és emberfogással igyekeztek Vadkertit hatástalanítani, de az algyői szélsőkre már nem maradt energiájuk.

A jó forma a fordulás után is megmaradt, Kiss Olivér ha lehet még precízebben teljesített, akadt egy majd 20 perces periódus, ami idő alatt mindösszesen négy gólt kapott.

Nem volt hát kérdés, hogy a meccset követően nem lesz egy hamar villanyoltás. A Dankó legénység hosszan és kitartóan ünnepelte bajnoki címét.

A csapat számára azonban még nem ért véget a bajnokság, két mérkőzés még vár Vargáékra, a következő a  szombati Nyíregyháza elleni meccs lesz – amelyet követően hazai pályán is lehet bajnoki cím ünneplésre számítani.

ÓAM Ózdi KC-Levendula Hotel FKSE Algyő 26-34 (13-19)
Ózd 400 néző, vezette Bócz, Wiedemann.
FKSE: KISS O.- TEIMEL 6, VADKERTI 3, Valaczkai, MOLNÁR 5, RAFFAI 1, KARDOS 4. Csere: Deák (kapus), Gazsó 1, KOCSIS 7/4, AMBRUS 2, Simon 2, Szepesi 1, Varga B., Pál Á. 1, Tóth 1. Edző: Dankó Ervin.
Kiállítások: 2 ill. 10 perc. Hétméteresek: 5/4 ill. 4/4.

szcs

Fotó: promenad.hu archívum