A haláleset után pánik tört ki a szülők között. A Blikk azt írja, az asszonyt múlt hétfőn az iskolából vitték el, miután rosszul lett. A nő vért köhögött fel, a vizsgálatok során kiderült, hogy TBC-s. A Deszki Tüdőszanatóriumban kezelték, ahol vasárnap életét vesztette.

A szülők értesítették az ÁNTSZ-t. Egyikük a bulvárlapnak elmondta, hogy többen attól tartanak, hogy a szatymazi általános több mint 250 diákja is elkaphatta a fertőzést. A gyerekeket hamarosan injekciók várnak, amelyből kiderül, hogy védettek-e. Ha nem akkor vizsgálatok alá vetik őket.

Barna Károly, a település polgármestere is megerősítette, hogy az iskolában dolgozó hölgynek tuberkulózisa volt, de már megtettek minden óvintézkedést a járvány megelőzésére. A diákok mellett az intézmény dolgozóit is kivizsgálják majd.

Forrás: nol.hu

Fotó: Weber Zsolt